Terv

Arról, mi lenne, ha nem csak majdnem sikerülne

Hív Bronfman, menjünk sétálni. Mielőtt befejeznénk, emlékeztet, hogy vigyek magammal egy botot is békésen.

Igazából zászlórúd lenne a jó, vagy még jobb, ha kapanyél, mondja Bronfman.

Mióta vagy ennyire béketűrő? - kérdezem.

Mit tehetnék, kérlek szépen, sóhajt Bronfman. Mert ami itt van, az már nem közállapot. Sürgősen vissza kell állítanunk a közállapotot.

Bottal?

Vagy zászlórúddal, mondja Bronfman. De leginkább a kapanyél lenne a jó. Szigorúan békés alapon.

És ha nem sikerül? - kérdezem bátortalanul, mert hidegre fordult, fáradt is vagyok, és nem szívesen sétálnék békésen hiába.

Nekünk más lehetőségünk nem maradt, mondja Bronfman. Visszaállítjuk a szakrális teret. Nemzetegységileg. Emelkedetten. Valódi rendszerváltásosan. Magyaralkotmányosan.

Ötleted is van?

Több is volt. És mind szar, kérlek szépen.

Akkor mégse menjünk?

Dehogynem. Mert van még egy ötletem viszont.

Amikor a téren találkozunk, már Wazowski is ott van, Bronfman pedig elmeséli, hogy először gondolatátvitellel akarta elérni a változásokat. De nem jutott eszébe semmi.

Teljesen üres volt a fejem, mondja Bronfman. Egy gondolat sem motoszkált benne. Csak arra tudtam gondolni, hogy most gondolnom kellene valamire. Pozitíve. Hát az valami rémisztő volt.

Micsoda? - kérdezem.

Olyan üres volt a fejem, mintha kormányülésen volnék. Megijedtem, hogy máris kineveztek, csak még senki sem szólt róla. És talán soha nem is fognak. Csak hagyják, hogy üres fejjel lézengjek. De ez elmúlt.

Eszedbe jutott valami?

Eszembe jutott, hogy éhes vagyok, mondja Bronfman. És csak az ételre gondoltam addig, míg jól nem laktam.

Nekünk is ennünk kell most? - kérdezi Wazowski, aki akkor is képes sült hurkát enni, ha közben tenyerét hólyagosra töri a zászlórúd.

Már nem kell, mondja Bronfman, és elmeséli, hogy ezután petícióban gondolkodott, meg közleményekben, amik, ha megjelentek volna a lapokban, mélyreható változásokat indítottak volna el. De a petíciót senki sem akarta aláírni, a közleményeket pedig nem jelentették meg.

A média nem a mi kezünkben van, sóhajt Bronfman.

Szomorúságunkat néhány jelszó skandálásával vezetjük le. Wazowski azonban annyira szomorú, hogy felgyújt egy kukát is.

Aztán jött a keresztbe fekvés, mondja Bronfman. Feküdjünk keresztbe a gyalogátkelőhelyeken, és bénítsuk meg a forgalmat. De sajnos hárman nem tudunk minden gyalogátkelőhelyen keresztbe feküdni. Úgyhogy sok mindent végiggondoltam, mondja Bronfman, és ez a tervem a legjobb eddig.

Két borítékot vesz elő, az egyiket Wazowskinak adja, de nem engedi felbontani. Azonnal össze is szedi.

Barátaim, a forradalom megbukott, mondja Bronfman.

Honnan bukott volna, mondom, tíz másodpercig sem tartott.

Néha ennyi ideig tartanak a nagyszerű vállalkozások, mondja Bronfman. Nekem célom a békés, őszinte átmenet. És azt is el kell mondanom nektek, mi lenne itt, ha egyszer nem csak majdnem sikerülne, hanem tényleg.

Mi lenne akkor? - kérdezi Wazowski.

Rend lenne, ezt szeretném jelezni, mondja Bronfman. Nem a régi, nem az új. Hanem az igazi. Meg igazság, az is lenne. És ez az összevisszaság viszont egyáltalán nem lenne. De ehhez változások kellenek.

Milyen változások? - kérdezem a kapanyéllel a vállamon.

Mélyrehatóak, kezdi Bronfman, de ekkor arra jön egy képviselő, gyorsan leköpjük, ő visszaköp, további jó munkát kíván és kellemes napot, és elmegy.

Megtisztulás kell, mondja Bronfman. Az kell, hogy rend legyen végre.

Fekete autó megy el mellettünk, Bronfman belerúg, Wazowski megdobja téglával, én viszont elbambultam, és nem értem utol.

Még egy lehetőségünk marad, mondja Bronfman. Felajánlom nekik, hogy átveszem a kormányt.

Úgyse adják, mondja Wazowski.

Nem ingyen kérem, mondja Bronfman. Húsz százalékot ajánlok. És ha belemennek, onnantól húszmillióig én döntök, a fölött pedig szintén én. Nem jó felaprózni. Wazowski pedig pályázna, és nyerne. Ezt nem győzöm hangsúlyozni.

És nekem mi jutna? - kérdezem.

Hát, szintén pályázgathatsz, mondja Bronfman. De nem ígérhetek semmit. Te viszont mennyit ígérnél?