4980 db
2012. 05. 17.

Megyesi Gusztáv
Matolcsy nagymamája
Az első tíz perc után nem kellene havi telefonadót fizetni, és mértéke személyenként legfeljebb 700 forint lehetne - közölte Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter azzal indokolta a tízperces kedvezményt, hogy a nagymamája nem telefonál havonta tíz percnél többet, inkább megvárja, míg a gyerekei meg az unokái hívják őt.2012. 05. 17.

Para-Kovács Imre
Jó szagú fideszes zsidó
Többek között az a baj a zsidókkal, hogy nincs humorérzékük. Pontosabban van valamijük, amit ők humorérzéknek hisznek, de akkor miért nem tudnak nevetni a magyar vicceken, melyekben gyakorta említve vannak, és bizony nem minden esetben negatív értelemben? Mi ennek az oka?2012. 05. 12.
Varga Ferenc József
Egy egri nő
Napok óta biztonságban érezhetik magukat Eger polgárai, miután kitudódott, hogy egyik városatyjuk és egy városanyjuk listákkal vasfüggönyözné körbe a már a török ellen is sikerrel hadakozó várost. Most megteheti. Valóban, hiszen míg nem volt a helyén, nem tehette meg a városanya, hogy listázza azokat a nem kívánatos, vélhetőleg komoly veszélyt jelentő személyeket, akik még virtuális, internetes sétát sem tehetnek Eger városában. A Hócipő e listákról faggatta a hős városanyát.2012. 05. 11.
Ürmös Zsolt
Szigorúan ellenőrzött vagonok
A hármas metró egyre kritikusabb állapota miatt Tarlós István a metróvonal teljes pályaszakaszának vizsgálatát rendelte el. A városvezető bejelentette, azt is megnézik, ki a felelős a hármas metró „évtizedes általánosan elhanyagolt állapotáért”. A Hócipő tudósítója a hír hallatán félelmet nem ismerve BKV járműre szállt, és a főpolgármesterhez sietett.2012. 05. 07.
Szabados Gábor
Hajrá Kazahország, hajrá kazahok!
Orbán Viktor szerint Kazahsztán az élő cáfolata annak a közkeletű felfogásnak, amely szerint világgazdasági válság lenne: „vannak a világnak olyan részei, amelyek válságban vannak, és vannak, amelyek nincsenek. Mi a világnak abból a részéből jöttünk, ahol válság van, abba a részébe, ahol nincs válság” - mondta. Orbán Viktorral, aki megrajzolta a világ, benne Kazahsztán és Magyarország valós térképét, Szabados Gábor beszélgetett.2012. 05. 03.

Bartus László
Szalonnakirály
Magyarországon utoljára a fényességes padisah idejében - Allah simogassa a szakállát - osztották fel a földterületet hűbérbirtokokra, amiket Szulejmán fizetésképpen ajándékozott az arra érdemeseknek. Így jutott mintegy 1200 hektár jó magyar föld bérleti jogához Mészáros Lőrinc nagyuram, Felcsút polgármestere, a fényességes Orbán Viktor által alapított Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke.2012. 05. 03.

Farkasházy Tivadar
Nem értem - 2012/09
Orbán horgonyszemélyiségnek tartja Ádert, tavaly a gyorsnaszádot nyomta, a télen megtudtuk, csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerészeket, most a zászlóshajóval meg a horgonnyal jön, rendben, de mikor szedik fel a horgonyt?2012. 05. 03.

Megyesi Gusztáv
Üsd, vágd, nem apád!
Valamit nem értek. A legújabb belügyminisztériumi törvénytervezet szerint az iskolák, ha úgy látják jónak, biztonsági emberekből iskolaőrséget állíthatnak fel, amelynek tagjai adott esetben, ha a diák szabálysértést követ el, például rágyújt a vécében, akár testi erő alkalmazásával is felléphetnek ellene; az más kérdés, hogy utána írásos jelentést kell írniuk az esetről, amibe valószínűleg belepusztulnak.2012. 05. 03.

Trunkó Barnabás
Nyikhajok és tsai
A házelnök legendás visszafogottságára és tárgyilagosságára utal, hogy nem általánosít, tehát nem minden tollforgatót tart nyikhajnak, senkiházinak és utolsó terroristának, hanem csak néhányat. A lista is nyilván rendelkezésére áll, amit hamarosan át fognak adni a szerveződő Házőrségnek, Kövér László magánhadseregének.2012. 05. 03.
Esemes - 2012/09
Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője szerint a Széll Kálmán terv 2.0 „Matolcsy György és a Grimm testvérek közös munkája”.Bocsánat, de a Grimm testvérek nemcsak meseírók, hanem jelentős tudósok is voltak. (megyesi)
2012. 05. 03.
Hócipő szerkesztőség
Matolcsy-Demján-Némethné és a 10 éves Széchenyi-kártya

- A következő a Vak Bottyán kártya.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Nemzeti kirakós

Járókelő Vs. megvadult madár