2012. 02. 28.
Jelentős járatritkítás lesz tavasztól a MÁV-nál - értesült az ecoline. A fő cél: minél több, olcsón üzemeltethető Bz-motorvonatot áttenni a legkisebb forgalmú mellékvonalakról a kihasználatlan dízelmozdonyok helyére. A Hócipő értesülése szerint további megtakarítást jelent, ha csak az egyik szál sínt tartják meg.
2012. 02. 27.
Megkezdődött a fővárosi Kossuth Lajos tér átépítésének előkészítése. Az országgyűlés döntése értelmében az 1944 előtti állapotok szerint rendezik a területet, ezzel a parlament és környezete egykori méltóságát kívánják visszaállítani. A visszaállított méltóság után a képviselőknek méltóságos uramnak és méltóságos asszonyomnak kell szólítaniuk egymást.
Selmeczi Gabriella két közleményt is kiadott vasárnap. Az egyikben így fogalmaz: A magyar kormány ki fog tartani gazdasági céljai mellett, „a példátlan hazai és nemzetközi baloldali politikai támadássorozat ellenére is, amelyet éppen azok gerjesztenek, akik a mostani helyzetbe sodorták Európát és Magyarországot.” A harmadik, ma megszülető közleményben azt is bebizonyítja, hogy a 2008-2009-es gazdasági világválságba az amerikai baloldal sodorta a Földet.
2012. 02. 25.
„Aki vékony jégen fut, annak a gyorsaság jelenti a biztonságot. Vékony jégen futottam, örömmel jelentem, átértem a túlsó partra” - mondta Orbán Viktor a német kereskedelmi és iparkamara frankfurti székházában tartott előadásában. Azt már nem fejtette ki, hogy mi várta a túlsó parton.
Kertészi munkát ajánlott Zsiga Marcell miskolci alpolgármester az éhségmenet egyik szervezőjének, miután Tóth Imre megjelent a miskolci közgyűlés ülésén. Zsiga azt írja közleményében: „Reméljük, hogy városi kertészként, eredeti szakmájának megfelelően, tudását hasznosítva tud Miskolc felvirágoztatásában tevékenyen közreműködni.” A következő közgyűlési ülést - tekintettel az álláskeresők számára - a DVTK-stadionban tartják, több napon át.
2012. 02. 24.
A kormány és a miniszterelnök mellett kiálló egyesületet hoznak létre a Békemenet szervezői, akik szerint továbbra is meg kell védeni a magyar demokrácia vívmányait, az ország szuverenitását. Válaszul a békemenetesek mellett kiálló egyesületet hoz létre a kormány és a miniszterelnök.
A miniszterelnök látogatásához időzítve tüntetést tartottak Frankfurtban Orbán Viktor politikája ellen német baloldali szervezetek, elmaradt viszont a Németországban élő magyarok által ugyanarra a helyre és időpontra szervezett szimpátiatüntetés, mert a kezdeményezők időpont- és helyszín-egyeztetési problémák miatt nem kaptak területfoglalási engedélyt. A nem engedélyezett tüntetés szervezői azt fontolgatják, hogy disszidálnak Magyarországra, a jólét és demokrácia hazájába.
2012. 02. 23.
Nem voltak őszinték az Európai Bizottság tagjai a kohéziós pénzek befagyasztására tett javaslatuk indoklásában. Valójában arról van szó, hogy az 1993-as Maastrichti Szerződésben létrehozott Kohéziós Alap feladata a gazdasági és társadalmi kohézió erősítése, valamint a különböző régiók közötti, a fejlettségi szintben meglevő különbségek csökkentése, márpedig ezek nálunk a Nemzeti Együttműködés Rendszere eredményeként teljesen rendben vannak, ezt a magyar kormány is elismeri.
Marvan Dzsafar, az indonéz parlament külkereskedelmi bizottságának a tagja plágiumbotrányba keveredett. A líbiai energiapiac helyzetéről közölt egy cikket, amiről kiderült, hogy egy Juszman Dalle nevű 25 éves egyetemista cikkének másolata. A politikus szerint szó sincs másolásról, egyszerűen hasonló forrásokból tájékozódott mint a diák, és ezért hasonló megállapításokra is jutottak. Még mondott valamit a törzsanyagról is.
2012. 02. 22.
Az egyik legpatinásabb útikönyvkiadó, a Lonely Planet „100 nagyszerű klub” című közönségszavazásán az A38 Hajó lett az első, vagyis a világ legjobb klubja. A klubhajó 2003 óta üzemel a Petőfi híd budai hídfőjénél. Még nem tudni, hogy az Újbudai vagy a Fővárosi Önkormányzat fogja bezárni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.