2012. 01. 23.
A Magyar Közlönyben megjelent, hogy Schmitt Pál a következő két új kitüntetést alapította: Magyarország Köztársasági Elnökének Érdemérme és Magyarország Köztársasági Elnökének Díszoklevele Érem. Az érmekbe, amelyekből egyelőre csak kevés készül, az lesz gravírozva, hogy kisdoktor Schmitt Pál.
2012. 01. 21.
A Schmitt Pál Baráti Kör a hét végén tüntetést szervez a köztársasági elnök mellett. Felhívásukban azt kérik, hogy mindenki hozzon magával még egy törzsanyagot.
Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei, sőt, egy hajtincse is. A dokumentumokat Franciaország magyarországi nagykövetségén, egy pincében találták meg. Hivatalos állásfoglalás egyelőre nincs a levelekről és a hajtincsről, majd csak azután lesz, ha Orbán Viktor nyilatkozik: hogyan is viszonyulunk mi ehhez a Deákhoz.
2012. 01. 20.
Orbán Viktor mégis megszólalt a plágiumügyben. A Parlamentből, ahol elismeréseket adott át a nemzetközi tanulmányi versenyen eredményt elért diákolimpikonoknak, a következőt üzente Schmitt Pálnak: „A megújuló Magyarországon csak az számít igazi teljesítménynek, ami mögött emberi munka, szorgalom és tudás van.”
Az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium, ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint - írja a hvg.hu. Jövőre ennél nagyságrenddel nagyobb összeg folyhat be, amikor az autók cseréjét teszik kötelezővé.
2012. 01. 19.
A vártnál és lehetőségeinél szelídebben tette helyre az Európai Parlament baloldali képviselőit és magát az Európai Uniót Orbán Viktor, akinek strasbourgi megszólalásaiban - közöttük sajtótájékoztatóján - számos igaz állítás elhangzott. Szakemberek vitatkoznak a számok mennyiségén.
„A Fidesz örömét fejezi ki, hogy Orbán Viktor ismét megvédte Magyarországot a nemzetközi baloldal támadásától az Európai Parlamentben - olvasható Selmeczi gabriella, a Fidesz szóvivőjének szerdai közleményében.” A betű szerinti idézet a Fidesz honlapjáról való, ahová tegnap este a hazai baloldal heckerei betették a lábukat, és kisbetűsre változtatták a hölgy keresztnevét.
2012. 01. 18.
Orbán Viktor ma felszólal az Európai Parlamentben, ahol bejelenti, hogy mely témákban indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország az EU ellen, és, hogy milyen szankciókat fogunk alkalmazni.
Információk szerint Schmitt Pál közvetlen környezete már többször hallotta, hogy a köztársasági elnök visszavonulót fújt - tárogatón.
2012. 01. 17.
Orbán Viktor bemutatta a Darányi Ignác Tervet, a nemzeti vidékstratégia végrehajtási keretprogramját. Szakemberek szerint az elbocsátott közalkalmazottak, a rokkantnyugdíjuktól megfosztottak, a munka világába visszaterelni kívánt nyugdíjas rendvédelmiek sok tízezres seregei képezik majd hazánk új parasztságát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai!
Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is!
Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből
Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül
Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről
Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról
Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított
Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon
Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne
Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek
A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
