2011. 10. 13.
Tarlós István azt mondta a Napi Gazdaságnak: ha a BKV nem kap októberben 6 milliárd forintot, emellett nem fizeti vissza október 17-én lejáró 5 milliárd forintos hitelét, könnyen lehet, hogy novemberben „a remizben maradnak a villamosok”. Azt nem árulta el, hogy milyen sűrűn járnának majd a remizek, és, hogy a villamossíneken közlekedő gyalogosok mennyit fizetnének.
Mesterházy Attila a leghatározottabban cáfolta, hogy az MSZP kiválna a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformból.
2011. 10. 12.
Nem szavazta meg a szlovák parlament az euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus bővítését a 10 órás maratoni vita után kedd éjjel tartott voksoláson. Állítólag a magyar haderő készen áll arra, hogy ha az EU felkéri, átlépje a határt.
Első fokon 7 év börtönre ítélték Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt, amiért bűnösnek találták abban, hogy a kormány beleegyezése nélkül, hatáskörét túllépve kötött gázszerződést az oroszokkal, és ezzel visszaélt hatalmával. A Hócipő számításai szerint az ukrán példa nyomán Gyurcsány se kaphat sokkal többet életfogytiglannál.
2011. 10. 11.
A Nemzeti Alaptanterv szerint a jövőben kötelező lesz a honvédelmi, a fogyasztóvédelmi, a közlekedési és a pénzügyi ismeretek oktatása - mondta a közoktatásért felelős helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek. Arról nem beszélt, hogy mi lesz velünk, akik már kikerültünk az iskolapadból.
Titkosszolgálati információk szerint a napokban nagyobb zombiszállítmány érkezik hazánkba, feltehetően Brad Pitt megrendelésére. Az ügyben se Pitt, se a zombik képviselője nem nyilatkozott. A Magyar Vámpírok és Egyéb Horrorszereplők Szövetsége tiltakozó akciót jelentett be a munkahelyek védelmében.
2011. 10. 10.
VV Seherezádét kirúgta a pasija. Az érintett ezt úgy kommentálta, hogy: se here, se zádé.
Dörner György cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy Csurka Istvánnal színpadra állítanák Leni Riefenstahl életművét. Mint elmondta, ez már csak azért is lehetetlen, mivel szerinte az ilyesfajta jeleneteknek nem a színházban, hanem az utcán van a helyük.
2011. 10. 08.
Orbán Viktor ma reggel két lágytojás között kijelentette, hogy megtámadott bennünket a hidegfront, majd kiadta Szijjártó Péternek, hogy ebédig tudja meg, ki ezért a felelős, és állíttatson fel parlamenti bizottságot az illető felelősségre vonhatóságának kivizsgálására.
Matolcsy György egy a kávé kilónkénti 250 forintos chipsadójára vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy nem érti miért zavar ez bárkit is, hiszen ő és a kormány folyamatosan gondoskodnak róla, hogy mindenki vérnyomása kávé nélkül is a megfelelő szinten legyen.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17  •  VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai! Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is! Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.