2011. 10. 21.
A Pszichiáterek Nemzetközi Szövetsége angol nyelvű e-mailt küldött a Hócipő szerkesztőségének, tájékoztatást kérve arról, ki látható a lap legfrissebb számának címoldalán. Mint írják, késhegyig menő szakmai vita alakult ki közöttük arról, hogy az illető pszichiátriai eset, aki harcias szónoklatot tart egy zárt intézetben, vagy csak egy színész, aki azt játssza, hogy pszichiátriai eset.
Jövő év elején Magyarországon forgatják Bruce Willis főszereplésével az ötödik Die Hard-filmet - jelentette a cseh állami hírügynökség. Eredetileg Csehországot választották, ám a külföldi produkciókat érintő, időközben bizonytalanná vált cseh pénzügyi támogatási rendszer miatt végül Magyarországon forgatnak. A produkció fegyverszakértője Brad Pitt, aki eredeti, ám hatástalanított, XV. századi muskétákat ír elő a filmhez.
2011. 10. 20.
A Legfőbb Ügyészség szóvivője megerősítette, hogy terrorcselekmény gyanújával nyomoznak Gyurcsány Ferenc és rendőri-politikai vezetők ellen. A Hócipő úgy tudja, a terrorelhárítók által lefoglalt Brad Pitt-féle zombifegyvereket is a Gyurcsány vezette permanens ellenforradalomban és terrorhullámban vetették volna be, először most 23-án, az Astoriánál.
Orbán Viktor nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is meggyőzte Eleni Tsakopoulos-Kounalakist arról, hogy abszolút jó irányba haladnak nálunk a dolgok. Megmutatta az amerikai nagykövetnek azt a makettet, amin jól látszik, hogy a magyar gazdaságpolitika hajója „nem egy európai uniós nagy, lomha tengerjáró, hanem egy gyorsnaszád”.
2011. 10. 19.
Kósa Lajos szerint nem mi hívtuk Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap szakértői delegációját, hanem az „magától idejött”, „kértek időpontot, mi adtunk”. Kósa azt mondta: kényes helyzetben volt a kormány, mert „ha nem beszélünk velük, akkor az a kritika éri a kabinetet, hogy mekkora bunkók vagyunk, hogy nem is beszélünk velük”. Az IMF magyarországi képviselője, Iryna Ivaschenko cáfolta Kósát, mondván, a magyar kormány kérte a találkozót. Az a fontos, hogy nem vagyunk bunkók, legfeljebb egy kicsit füllentősek.
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága bekéri Simor Andrástól azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják az MNB-elnök ciprusi cégének eladását. Simor elmondta: ő már 2009-es és 2010-es vagyonnyilatkozatában is tisztázta, hogy megszüntette korábbi tulajdonát a ciprusi cégben. A Hócipő úgy tudja: a kormány sajnálná, ha tényleg így lenne, mert szerette volna megvenni Simor részét.
2011. 10. 18.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az Európai Tanács elnöke által összehívott brüsszeli csúcstalálkozón vesz részt, ezért az az október 23-i megemlékezés, amelyen az állami ünnepségek keretében beszédet mondott volna, elmarad - jelentette be Szijjártó Péter. Újságírói kérdésre válaszolvar közölte azt is, hogy nem lesz Fidesz-rendezvény az Astoriánál. Még szerencse, hogy elhangzott az újságírói kérdés, különben potyára mentünk volna 2 millióan az Astoriához.
133 milliárd forintba kerül ma Budapest közlekedése, amiből 30 milliárd hiányzik. Ha elkészül a 4-es metró, rögtön 7 milliárddal növeli majd a költségvetést. A plusz teherre lehet, hogy lesz uniós forrás, de lehet, hogy nem - mondta Vitézy Dávid a Gazdasági Rádióban. Utóbbi esetben elképzelhető, hogy új forrásként Kínából és Szaúd-Arábiából kérünk fizetőképes utasokat.
2011. 10. 17.
Hírek szerint ma - október 17-én - eldőlhet Gyurcsány Ferenc. Elemzők úgy látják, erős dőlésben van maga az MSZP is.
Kína „titokban felajánlotta az euróövezet megsegítését”, de ennek fejében átfogó költségvetési reformokat és további állami kiadáscsökkentéseket vár el - írta a vezető brit vasárnapi konzervatív lap, a The Sunday Times. A Hócipő Kína-rovatának elemzői szerint örülhetünk, hogy nem tartozunk az euróövezethez, mert nehéz lenne kínai barátainknak megmagyarázni: nálunk semmiféle átfogó reformra nincs szükség, az ugyanis balliberális szocialista métely.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.




