2011. 09. 05.
Szijjártó Péter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában természetesnek nevezte, hogy ilyen nemzetközi környezetben sok kritikát kap a gazdaságpolitika, de - mint mondta - Matolcsy György jól alszik a bírálatoktól. Azt nem említette, hogy éjjel vagy nappal.
Egy kanadai újságíró olyan dokumentumokat talált Tripoliban, amelyek arról árulkodnak, hogy kínai állami vállalatok júliusban 200 millió dolláros fegyverügyletet ajánlottak a Kadhafihoz hű erőknek. Az újságíró az iratokat a szemét közül szedte ki. A magyar kormány határozott hangú tiltakozásra készül - az össze-vissza firkáló, szemétben turkáló újságok ellen, megvédve Nagy Testvérünk becsületét.
2011. 09. 03.
Gyurcsány minapi Facebook-bejegyzésében többek között azt írta, hogy Orbán „ a magyar történelembe gazemberként fog bevonulni, egy szerencsétlen III. Richárdként...” A Fidesz-frakció közleménye szerint III. Richárd karaktere nem Orbán Viktorhoz, hanem sokkal inkább Gyurcsányhoz hasonlít, aki ismét bebizonyította, hogy ideggyenge és az őrület határán áll. A Hócipő kéri Orbán, Gyurcsány és a Fidesz-frakció egészségügyi mentelmi jogának felfüggesztését, és mindannyiuk alapos pszichiátria vizsgálatát. Ha kerül rá pénz, az országét is.
Schmitt Pálnál járt Orbán Viktor. A Sándor-palota erkélyén tájékoztatták egymást fontos ügyekről. Mindketten egyetértettek Orbán Viktorral. A találkozóról készült fotókon jól látható, hogy az államfő előtt papír és toll van. Utóbbi veszélyes fegyver, különösen az ő kezében.
2011. 09. 02.
A Világgazdaság hírül adja, hogy újabb ezer munkahelyet teremt Nyíregyházán a dán Lego Group. Európa legnagyobb játékgyártó cége egyedi kormánydöntéssel odaítélt állami támogatást kap. Cserébe azt várja a kormány a Lego Grouptól, hogy minél hamarabb építsen a bajba jutott devizahiteleseknek házakat.
Kolláth György szerint jogellenes a kormánymegbízott és a kormányhivatalok eljárása, amelyben utasították az önkormányzatokat és a körjegyzőségeket, hogy csütörtöktől állítsák fel az Alaptörvény Asztalát. A kormány ugyanis csak törvénnyel utasíthatja az önkormányzatokat, levélben nem. Nagyot néz majd Kolláth György, amikor őt nyilvánítják törvénytelennek.
2011. 09. 01.
Tízből két magyarnak volt gondja a közüzemi díjak befizetésével az év második negyedévében, 6 százalékuk pedig a lakáshitel-törlesztéssel is késett - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából. A valóság ezzel szemben az, hogy tízből nyolc magyarnak nem volt gondja a befizetéssel, 94 százalékuk pedig nem késett a lakáshitel-törlesztéssel.
Szeptember 1-étől állniuk kell a polgármesteri hivatalokban és a körjegyzőségeken az ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁNAK, amelyen az alkotmány egy példánya fekszik a 28-ik oldalon kinyitva. Az asztal minden kellékét előírják a Szabó Erika államtitkár által írt levélben foglaltak. Az ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁNAK „szolgálatára” és „gondozására” külön munkatársat kell biztosítani. Arra az időre, amíg az asztalszolgának ki kell mennie a toalettre, az adott településen felfüggesztik az alkotmányos jogokat.
2011. 08. 31.
„Munkából élnénk!” címmel rendeztek nemzetközi konferenciát szakszervezeti vezetők. Matolcsy György is meghívást kapott, de levélben azt válaszolta: „nem veszek részt, és helyettest sem küldök”. A tervezet alkotói sem fogadták el a meghívást a munka törvénykönyvéről szóló konferenciára. A kormány szerint azért nem, mert sérti nemzeti érdekeinket, hogy nemzetközi konferencián beszéljenek fontos nemzetstratégiai kérdésekről..
A Népszava értesülései szerint csütörtökön délután nézi meg a Sukoró-üggyel kapcsolatos gyanúsításának ügyészségi iratait Gyurcsány Ferenc. Másolat nem készíthető az iratokról, ahogyan magával sem viheti azokat. Egyedül mehet be a terembe, de „annyi ideje lesz a tanulmányozásra, amennyit akar”. Hogy kísértésbe ne essen, egy szál alsógatyában kell lennie.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.




