2011. 08. 30.
A külföldön dolgozó magyar diplomaták előtt megtartott beszédében Orbán Viktor azt mondta: bár a bankadó miatt „kis híján keresztre feszítettek minket”, mára tizenkét európai állam vezetett be bankadót. Orbán így tisztelgett Gyurcsány Ferenc előtt, idő híján nem részletezve, hogy a bankadót 2005. január 1-i hatállyal vezették be, nem törődve még azzal se, hogy Csányi Sándor azzal fenyegetőzött: a bankcsoport az intézkedésre válaszul legnyereségesebb tevékenységeit kiviszi az országból.
A Duna TV Közbeszéd című műsorában Szijjártó Péter azt mondta: a kormány szótárában továbbra sem szerepel a megszorítás. Úgy hírlik, hogy a műsor nézői közül többen jelezték az áramszolgáltatónak: a tévéjük már megint kicsapta a biztosítékot.
2011. 08. 29.
Az idén 25 alkalommal bírságoltak meg gyorshajtásért állami vezetőt; a szabálysértésekért 30-60 ezer forintos büntetéseket szabott ki a rendőrség - közölte a Blikkel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Az MSZP közleményben adta hírül, hogy szocialista állami vezetőt egyet se bírságoltak meg.
Varga Mihály szerint az idei év legfontosabb feladata, hogy befedjék a 80-100 milliárd forint körüli államháztartási hiányt, amely akkor keletkezik, ha a tervezetthez képest valóban alacsonyabb, az első becslések szerint 2 százalék vagy az alatti lesz az ez évi gazdasági növekedés. A magyar háztartások nagy része szerint ők viszont képtelenek befedni a jelentős háztartási hiányt.
2011. 08. 27.
A lakók kiköltöztetése után tűzszerészek hatástalanították annak a második világháborús repülőgépbombának a gyújtószerkezetét, amelyet szerdán találtak Eger központjában. Második világháborús robbanószerkezetet találtak egy balatonaligai strandon pénteken; a repeszgránátot elszállították a tűzszerészek. Szakértők szerint közeleg az ősz.
Bár nem bokszolt meggyőzően, Balzsay Károly legyőzte az ukrán Sztaniszlav Kastanovot Donyeckben, így megszerezte a WBA nagyközépsúlyú világbajnoki címét. Az összkép alapján a hazai pályán bokszoló ukrán győzelmére lehetett számítani - írja az [origo]. A jelentős sportdiplomáciai siker hazánk nemzetközi tekintélyének köszönhető - áll a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság közleményében.
2011. 08. 26.
Tömegverekedés tört ki Budapesten a XIX. kerületben csütörtök este; a rendőrök öt embert állítottak elő. A verekedés előzetes szóváltást követően pattant ki két, összesen tizenöt fős társaság között. A Hócipő úgy tudja, a szóváltás oka az volt, hogy a két társaság tagjai nem tudtak megegyezni abban, hogy van vagy nincs alkalmasabb ember az oktatásért felelős államtitkári posztra Hoffmann Rózsánál.
Tojással dobálta meg a brit miniszterelnök-helyettest egy egyetemista. A kék festékkel töltött tojás eltalálta a politikust, így festékes lett az arca és a zakója is. A tojásdobáló azzal indokolta tettét, hogy tiltakozását akarta kifejezni az ellen, hogy a Liberális Demokraták tavaly kormánykoalícióra léptek a Konzervatív Párttal. Semjén Zsolt és Navracsics Tibor nincsenek veszélyben, mert mindig hordanak magukkal festékoldót és rongyot.
2011. 08. 25.
„Az MSZP és a szakszervezeti konföderációk szerint sincs szükség új jogszabályra a jelenlegi munka törvénykönyve helyett” - mondta Mesterházy Attila. „Aki mondja, arra nincs szükség” - vágott vissza Szijjártó Péter.
Budapesten megdőlt a melegrekord szerdán kora délután. Újpesten 36,6 Celsius-fokot mértek. Csütörtökön és pénteken tovább fokozódik a kánikula, 33-39 fokig emelkedik a csúcshőmérséklet. És amit már a csecsszopó is tud: Gyurcsány a felelős.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.