2011. 01. 04.
Nagyon örülök, hogy végre elkezdtek foglalkozni itthon a magyar nyelvvel és helyesírással, pontosan ez volt a célunk - mondta Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője az MTV reggeli műsorában arra a kérdésre, hogyan fordulhatott elő, hogy 17 helyesírási hibával jelent meg a KEH honlapján Schmitt Pál államfő újévi beszéde. A szövegről Kiss annyit árult el, hogy a köszöntőt maga Schmitt Pál írta. A Hócipő úgy tudja, hogy hamarosan megjelenik a Schmitt-féle nyelvtankönyv, direkt telerakva durvábbnál durvább hibákkal, hogy hadd tanuljunk belőlük.
A német és az osztrák gazdasági miniszter is bírálta a pluszterhet, míg az Európai Bizottság, ha nem vizsgálja is, de „elemzi” a helyzetet annak nyomán, hogy 13 európai nagyvállalat vezetője a magyar különadót kifogásolva panaszlevelet írt az Európai Bizottsághoz. A magyar kormány azzal hárította el a bírálatot, hogy a 13 szerencsétlen szám.
2011. 01. 03.
Az emberek 73 százaléka úgy gondolja, hogy 2010-ben rosszul alakult az anyagi helyzete - többek között ez derül ki a Szonda Ipsos-közvélemény-kutatásából. A Hócipő statisztikai elemző részlege utánaszámolt és megállapította: ez a csaknem háromnegyed jóval több, mint az eddigi kétharmad.
Mérnököket és technológiai szakembereket toboroz a tiszaújvárosi Jabil. Az elektronikai összeszerelő üzem közel 800 új dolgozó felvételére készül. Hátravan még 999.200.
2011. 01. 01.
Schmitt Pál újévi beszéde mindekelőtt az érzelmekre hatott. Mindenekután pedig az értelemre.
Ice-T magyar twitterezőktől értesült arról, hogy a magyar médiahatóság vizsgálatot indított a Tilos Rádió ellen az egyik száma miatt - írja a hvg.hu. A rapper válaszában ennyit írt: „Imádom! A világ még mindig fél tőlem. Hahaha!\". Gúnyos hahaházása nyomán ellene is vizsgálatot indítottunk. Hahaha!
2010. 12. 31.
Martonyi szerint csak akkor lenne szabad „markáns véleményeket” megfogalmazni a médiatörvénnyel szemben, ha a visszaélés veszélyéről szóló aggodalmak „beigazolódni látszanak”. Az „aggodalmaskodók” szerint ma még meg lehet fogalmazni markáns véleményeket, a Martonyi által prognosztizált jövőben viszont már nem.
A Hócipő exkluzív információ birtokába jutott, és év végi ajándékként ezt most megosztja portállátogatóival. A 2011-es Ünnepi Könyvhét szenzációjának ígérkezik Schmitt Pál könyve, amelynek címe: Aláírásaim gyűjteménye.
2010. 12. 30.
Túlzásnak tartja a Magyarország putyinizálódásáról szóló híreket a The Economist Kelet-Európával foglalkozó blogja. A szerző szerint újságírói leegyszerűsítés, hogy a The Washington Post Putyinhoz hasonlította Orbánt. A Hócipő szerette volna megkérdezni az érintetteket, de eddig csak Vlagyimir Putyint értük el, és nem szeretnénk egyoldalú véleményt közölni. Várjuk Orbán Viktor visszahívását.
Jó hír az év végére! Végre felzárkóztunk a világ nagy autógyártói, autómárkái mellé. A sok százezer visszahívott BMW, Volvo, Volkswagen, Ford, Honda, Toyota, Nissan, stb. és külföldön gyártott Suzuki után 120 ezer esztergomi Swiftet is visszahívnak. Éljen a mi autónk, a mi visszahívásunk!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.