2010. 12. 29.
Veszélyben van a magyarországi demokrácia, döbbenetesen rossz a médiatörvény - írja a Washington Post Kelet-Európa-szakértője, Anne Applebaum. A Pulitzer-díjas újságíró nemrég vehette át a Petőfi-díjat a Terror Házában, Navracsics Tibor és Kövér László jelenlétében. A rendezvényről készült képekről és videókról azóta már kisatírozták Kövért, Navracsicsot és Petőfit.
Egy neve és minden egyebe elhallgatásához ragaszkodó fideszes vezető azt mondta a beszélgetést ugyanilyen feltételekkel vállaló Hócipőnek, hogy: „Nem az a kérdés, hányat alszunk még a médiatörvény bevezetéséig és első szankciójáig, hanem, hogy hogyan alszanak majd azután”.
2010. 12. 28.
Ma reggelig már csak Iránból, Fehéroroszországból, Kínából, Észak-Koreából, Líbiából, Szudánból és Ruandából nem érkezett bírálat az Orbán-kormány címére a médiatörvény miatt.
A Nemzeti Nyomozó Iroda se megerősíteni, se megcáfolni nem kívánta a Pécsi Újság értesülését, miszerint hűtlen kezeléssel gyanúsítják Repa Imre professzort, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatóját. A Hócipő pécsi forrásokból úgy tudja, hogy a kórház nem tud elszámolni 35 porckoronggal és 70 méter vastagbéllel.
2010. 12. 27.
Számba véve az esztendő végére - és a következő évekre - függetlennek megmaradt intézményeket, nem kell számolni.
Egy felmérés szerint a mostani karácsony 12 százalékkal volt népszerűbb, mint a szocialisták uralma alatt. A Jézuska ennél is nagyobb különbséggel, 23 százalékkal verte magát.
2010. 12. 25.
Adócsalás gyanújával letartóztattak Macedóniában egy sajtómágnást, aki három független napilapot és egy televíziós csatornát tart kézben. A Hócipő úgy tudja, hogy a magyar kormány megbízásából küldöttség indult Macedóniába az ügyet tanulmányozni, mert az roppant felkeltette az érdeklődésüket.
Miután egyik ismert lakcímén sem találták meg, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Földesi-Szabó László ellen, aki ítélethirdetés közben sétált ki a bíróság épületéből. A Hócipő megtudta: a rendőrség csapdát állított Földesi-Szabónak, és nagy erőkkel figyeli a bíróság épületét, hátha visszaszökik.
2010. 12. 24.
„Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam” - mondta Orbán a Hír TV-ben. Ha pedig a gazdaságban mégsem sikerül versenyben lennünk Kínával, megpróbálkozhatunk az emberi jogokkal - tesszük hozzá mi.
„Az új médiaszabályozás egységes, átlátható, európai szabályozási környezetet teremt, erősítve a sajtó szabadságát, a tisztelet kultúráját, a kiskorú gyermekek védelmét és az emberi méltóságot” - írja Szijjártó Péter csütörtök esti közleményében az új médiatörvényről, ami szerinte „egy igazi európai jogszabály”. A közleményre válaszközleményt adott ki Európa, a következő szöveggel: „Bocsánat, akkor mi vagyunk a hülyék”.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6  •  III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni! Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja Dési János: a fény és a sötétség küzdelme Verebes István kampányvideó-javaslatai A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.