2010. 11. 18.
Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének a vezetője szerint hiányzik a jövő évi költségvetésből az erőfeszítés a szerkezeti reformra. Szijjártó Péter szerint jól látszik az erőfeszítés, amellyel az IMF ódivatú reformszólamokkal igyekszik a Magyarországon zajló permanens forradalom ellen szítani.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet azt javasolja a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak, vizsgálja meg, hogy a biztonsági feltételeknek való megfeleléshez szükséges források rendelkezésre állnak-e és alkalmas-e a MÁV az üzemeltetésre. Amennyiben az derül ki, hogy a MÁV nem felel meg az előírásoknak, azonnal megszüntetik. A Közlekedésbiztonsági Szervezetet és a Nemzeti Közlekedési Hatóságot.
2010. 11. 17.
Péntek reggeltől a 8-as főút félpályás lezárásával tiltakoznak a devecseriek a kormány kártérítési intézkedései ellen - közölte a demonstráció főszervezője. Csenki Géza elmondta, hogy kárenyhítés helyett teljes kártérítést követelnek a kormánytól, és egyértelmű tájékoztatást az egészségügyi kockázatokról. A kormány az egészségügyi kockázatra máris reagált: felhívta a demonstrálók figyelmét, hogy meg ne hűljenek odakint, a 8-as úton.
Indiai királymókuspár érkezett a debreceni állatkertbe. A veszélyeztetett fajok közé tartozó állatok természetes élőhelye Indiában van, ahol az erdők és esőerdők irtása miatt egymástól elszigetelt kis területekre tagolódott. Az igazgató reméli, hogy a ritka állat szaporodni fog Debrecenben. A mókusok máris hozzáláttak, hogy meghálálják a kormány és a debreceni városvezetés jóindulatát.
2010. 11. 16.
Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke szerint strukturális intézkedések nélkül nem lehet a végtelenségig fedezni egyszeri adókkal és a nyugdíjpénztári vagyonnal az államháztartás kiadásait. A parlamenti ülésteremből kifelé menő Kopits-csal azt közölte a teremszolga, hogy holnap már ne jöjjön, mert éppen most szűnt meg a tanácsrendszer.
Ki kellett üríteni a brüsszeli NATO-központ egy részét hétfőn, miután az épület közelében, a III. Leopold sugárúton egy II. világháborús bombát találtak. Most tovább keresnek, feltételezések szerint a II. Leopold sugárút alatt III. világháborús bomba lehet.
2010. 11. 15.
A parlament kedden dönt az Alkotmánybíróság hatáskörének módosításáról. Ha megszavazzák az indítványt, akkor az AB a jövőben csak akkor foglalhat állást olyan kérdésekben, amelyekről egyébként nem lehet népszavazást tartani, ha az olyan alapjogokat érint, mint az élethez való jog, vagy az emberi méltósághoz való jog. Kimarad viszont a joghoz való jog.
Valószínűleg elutasítja ma az MSZP magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel kapcsolatos népszavazási kezdeményezését az OVB. A következő állomás az Alkotmánybíróság, majd ha kell, nemzetközi bíróság. Ezután jöhet a fülke-ellenforradalom.
2010. 11. 13.
A Hócipő ezúton gratulál Gregor Bernadettnek, aki visszatért a közéletbe.
A köztársasági elnök által aláírt, az új alkotmány koncepciójáról szóló észrevételek hemzsegnek a helyesírási hibáktól és az értelmetlen mondatoktól. A kritika hatására a szöveget leszedték az internetről. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményt ad ki arról, hogy Schmitt Pál részéről a bizalom megnyivánulása, hogy nem szokta elolvasni, mit ír alá.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.