2010. 10. 27.
Gyurcsány Ferenc és az LMP is tüntetésre hív az Alkotmánybíróság jogainak Fidesz által tervezett megcsonkítása ellen. A kormány tudomásul veszi a tüntetési szándékot, előírva, hogy a demonstrálni akarók fejenként 100 ezer forint illeték lefizetése mellett két hónappal korábban íratkozzanak fel Kubatov Gábornál.
2010. 10. 26.
Az államkincstár által közölt adatok alapján a Napi Gazdaság azt írja, hogy a pécsi egyetem 5,8 milliárd forintos kifizetetlen számlaállományát egy intézmény közelíti meg: a Honvéd Kórház. Feltűnően sok a nemfizető börtön. A Hócipő úgy tudja, hogy kormányszintű vizsgálat indul: az államkincstárnál és a Napi Gazdaságnál.
A Napi Ásznak nyilatkozó egyik stábtag elmondta, hogy Angelina Jolie beleszeretett a magyar nyelvbe. Egyre több szót ismer, és meg akar tanulni magyarul. Nagyon tetszik neki, hogy egy ezeréves múltra visszatekintő nemzet titkait fürkészheti. A Hócipőnek nyilatkozó Brad Pitt elmondta, tele van a töke Angelinával, aki a forgatás és a gyerekek helyett haszontalansággal tölti az időt.
2010. 10. 25.
A Népszabadság hírül adja, hogy a vezetőváltással iratokat daráltak le az Operaházban. A Hócipő megtudta: nem iratok voltak, hanem kották, amelyekből a szocialisták nyolc éve alatt játszottak.
Szalait vasárnap lecserélték. Nyugi! Nem Annamáriát, csak Ádámot.
Selmeczi Gabriella szerint egy demokráciában még népszavazással sem lehet elvenni az emberektől a szabad választás jogát. Szikinger István alkotmányjogász szerint a népszavazás nem a kényszer, hanem éppen a szabadság szimbóluma, így Selmeczi Gabriella vagy rosszul fogalmazott, vagy nem tudja, mit jelent a népszavazás. A Hócipő népszavazásra bocsátja Selmeczit és Szikingert.
2010. 10. 23.
Népszavazást kezdeményez az MSZP a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztése miatt. A Hócipő megtudta: az országgyűlés a jövő hétfőn néhány perc alatt elfogadja azt a törvénytervezetet, amely szerint az MSZP nem kezdeményezhet népszavazást. Valószínűleg az alkotmányba is beleveszik.
Matolcsy György nem cáfolta, hogy a közszférában a kormány 10 százalékos létszámleépítést tervez. Annyiban pontosított, hogy a leépítésektől nem kell félni, a pontos lista Kubatov Gábornál megtalálható.
2010. 10. 22.
Nem emlékeznek idén Nagy Imrére a hozzá kötődő helyszíneken az 56-os forradalom évfordulójára szervezett állami ünnepségeken. A kormány közleménye szerint igaz, hogy a mártír miniszterelnök előtt most nem hajtanak fejet, de az is tény, hogy ebben az évben még nem hantolják ki.
Az V. kerületben, a rakpart Lánchíd és Parlament közötti szakaszán egy 42 éves, Dunakeszin élő férfi közlekedési vita során autójából gázpiztollyal rálőtt egy 37 éves budaörsi férfira. Az elkövetőt állampolgári segítséggel még a helyszínen elfogta a rendőrség. Szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a közlekedési vitában kinek volt igaza.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.