2010. 01. 06.
A BKV - közleménye szerint - január 6-án reggel az MTI-n, a Független Hírügynökségen, a Havaria Pressen, továbbá hét tévécsatornán és négy rádióban indít közlekedési hírműsort. Ha már buszokat nem tud indítani.
Retkes Attila az MTI-nek azt mondta: úgy számol, hogy a következő parlamentben 20-25 képviselőjük foglal majd helyet. A Hócipő kérdésére, hogy ezt miként számolta ki, az SZDSZ elnöke azt felelte: először 2-2,5 képviselő jött ki neki, de azután kerekített, úgy, hogy a tizedesvesszőt eggyel jobbra vitte.
2010. 01. 05.
Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője a Hócipő kérdésére válaszolva azt mondta: egyelőre nem gondolkodnak azon, hogy a tippmixen meg lehessen játszani, hogy az adott héten melyik lottózót rabolják ki.
Létezése utolsó turnéját tervezi az idén a Rolling Stones. A News of the World szerint Jagger ultimátumot intéz az erősen alkoholizáló Ronnie Woodhoz: csak akkor tarthat velük, ha felhagy az ivással, és pia no-ban játszik.
2010. 01. 04.
A Köztársasági Elnöki Hivatal eddig nem reagált a Hócipő azon értesülésére, hogy a választásokig hátralevő három és fél hónapban Sólyom László még legalább három újévi beszédet mond.
Január 10-én lesz Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat nyitóünnepsége. Ruzsa Csaba, az EKF Menedzsmentközpont ügyvezetője a Hócipőnek elmondta: az egész éven át tartó eseményekre egymillió vendéget várnak, akiknek a napokban postázzák ki a meghívót.
2010. 01. 02.
A Hócipő által megkérdezett gazdasági elemzők szerint az árváltozások nyomán akár havi 10-12 ezer forintot is megspórolhatunk, ha sikerül megspórolnunk havi 30-35 ezer forintot.
Több mint 40 százaléknyian várnak idehaza nagyon nehéz évet 2010-ben - derül ki a Szonda Ipsos év végi kutatásából. Ha a 40 százalék tagjainak sikerül a 60 százalékból fejenként másfél-másfél embert meggyőzni pesszimizmusuk jogosságáról, senkit nem ér váratlanul, hogy nagyon nehéz évünk lesz. Ebben bízhatunk.
2010. 01. 01.
Január 1-jétől 10 százalékkal drágult hazánkban a hó, de még így is országszerte hiánycikk. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy pár héten belül felbukkanhatnak a jóval gyengébb minőségű kínai utánzatok.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról tájékoztatta a Hócipőt, hogy Szilveszter éjjelén több száz riasztást kaptak azokból az otthonokból, ahol a televíziók vidám műsorai következtében az arcokra fagyott a mosoly.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/18  •  VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve! Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is! Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyon­visszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.