2010. 01. 23.
Etikai kódex elfogadását javasolja a választásokra az LMP. Benne a nyílt kampányszámlával, a választási ígéretek költségvonzatának bemutatásával, valamint annak vállalásával, hogy a vitákban az indulatok helyett az érvek csatázzanak. A javaslat kapcsán a Fidesz provokációt és felelőtlenséget emleget, mondván, hogy mindezek alapjaiban zavarnák meg az emberek fejét.
Január 22-én megvolt a magyar kultúra napja. Pár program még jut a következő néhány napra, de a Hócipő szerint ez már csak felesleges és szánalmas utóvédharc. Legyen valóban szabad, kutúrától mentes a többi 364 nap!
2010. 01. 22.
Százmillió forintos nagyságrendben kértek kampánytámogatást Kapolyi Lászlótól, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökétől MDF-es aktivisták - értesült a HVG szocdem körökből. Kapolyi elutasította a felkérést - állítólag a lista hatodik helyét ajánlották fel neki. Az MDF cáfol, közleményük szerint mindössze a villany- és gázszámláról beszélgettek.
Új tudományterület született: a plazmonika. Ez uralta az USA-ban megrendezett nemzetközi kvantumfizikai konferenciát - összegezte Kroó Norbert fizikus, az MTA alelnöke ott szerzett benyomásait. A Hócipő ezúton jelenti be, hogy valószínűleg elindítja online-műsorát, a 18 éven felülieknek szóló Plazmonika Show-t.
2010. 01. 21.
Az MSZP és a Fidesz egymással versengve naponta ígér fűt-fát a nyugdíjasoknak, hogy megnyerje őket. Az ígéretlicit - a Hócipő által megkérdezett szakemberek szerint - azzal a súlyos következménnyel járhat, hogy Magyarországot elárasztják az USA-ból és Nyugat-Európából idetelepülő nyugdíjasok.
Keveslik az idei cafeteriajuttatást a rendőröket, tűzoltókat és más rendvédelmi dolgozókat képviselő szakszervezetek. Ultimátumot adtak: közvetlenül Bajnai Gordonnal akarnak tárgyalni, vagy az utcára vonulnak. Február 1-jéig adtak határidőt. A Hócipő információi szerint a miniszterelnök szűk körben így fakadt ki: „Akkor már inkább a buszsofőrök!”
2010. 01. 20.
Az origo hírül adja, hogy közel 15 milliárd forint van a lakosságnál már lejárt, de még visszaváltható bankjegyekben. Az összeg nagyon lassan csökken. A Hócipő reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a 15 milliárd tulajdonosainak 14%-a azért nem váltja be a pénzt, mert nem akar a jelen kormánynak kellemetlenséget okozni, 57%-a a következő kormánynak akar jót, 29% pedig így válaszolt: „A kurva anyját, nem tudom, hová tettem!”
Nagy port kavart Nagy-Britanniában a 40 éves Sarah Stirling esete: az ötgyermekes anya súlyos ízületi bántalmakra hivatkozva tízezer fontos - több mint 3 millió forintnyi - rokkantsági támogatást igényelt és tett zsebre azzal, hogy húsz éve nem tud dolgozni, miközben haladóknak vezetett vitorlástanfolyamot. Sarah annyit hozott fel mentségeként, hogy az ötletet magyar származású férjétől kapta.
2010. 01. 19.
A Hócipő értesülése szerint több ágazat szakszervezeti vezetői keresték meg a BKV-sztrájk szervezőit azzal, hogy a közeljövőben helyettük is sztrájkoljanak már a budapesti buszsofőrök - természetesen megfelelő jutalékért -, ha ilyen jól tudják érvényesíteni érdekeiket.
A Napi Gazdaság írja: december végén a 450 költségvetési intézmény kifizetetlen számlaállománya 29,8 milliárd forint volt. Jellemzően kórházak, rendőrségek és börtönök tartoznak a beszállítóknak. A Hócipő jó szándékú ötlete: próbálkozzanak barterral!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.