2009. 10. 22.
33 szárnyvonalon szűnik meg a vonatközlekedés januártól, összesen 1000 kilométeren. Hónig Péter miniszter szerint ha később mód lesz ezeknek a vonalaknak az újraélesztésére, azt minden további nélkül meg lehet tenni, mert most a Közlekedési Múzeumba viszik őket.
Október elsejétől visszamenőleg 14,1 százalékkal csökken a fővárosban a távhő díja - jelentette be Demszky Gábor. Az MSZP országos és budapesti vezetősége most egymásra mutogat, amiért a közgyűlési szakítással nem várták meg ezt a bejelentést.
2009. 10. 21.
Bajnai Gordon a közösségi közlekedésről szólva azt mondta: ennek átalakítása hároméves folyamat lesz, és e területen legalább négy tételnél érhető el megtakarítás. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a tételek között nem illik tapsolni.
Fegyverrel a kezében egy símaszkos férfi elrabolta a bevételt a Fejér megyei Igaron kedden délelőtt egy élelmiszerboltban. A leírás szerint a 160-190 centi magas, vékony testalkatú és feltűnően magas hangon beszélő férfi fekete nadrágjában, terepszínű kapucnis felsőjében a falu melletti erdős-kukoricás sűrűbe vette be magát, amikor sílécein elmenekült.
2009. 10. 20.
A Haarec című izraeli napilap címlapjára is felkerült Molnár Oszkár, aki a Hócipő információi szerint híveit karácsonyra egy Molnár Oszkár Összes DVD-vel lepi meg.
A Hócipő értesülése szerint ma reggel zömében francia kézben volt a pécsi vízmű, de csapataink harcban állnak, a helyzet óráról-órára változik. Figyeljék online közvetítésünket!
2009. 10. 19.
A fórumok fórumának ad otthont Budapest - hangsúlyozta Pálinkás József annak kapcsán, hogy november 5-7. között itt rendezik meg immár negyedszer a Tudomány Világfórumát (WSF/ World Science Forum). A Jobbik a feloszlatott Magyar Gárdát is bevetve tüntetésre készül a nemzetközi cionista világtudomány térnyerése ellen.
A fővárosi MSZP olyannyira komolyan veszi a szakítást az SZDSZ-szel, hogy a városházi portásokat is visszahívta, akiket ő delegált. A takarítónőkről hajlandó leülni egyeztetni, mert nélkülük teljesen megbénulna a közgyűlés.
A TV2 Napló című műsora Orbán Viktor után Bajnai Gordont is bemutatta emberközelben. Következik Sólyom László, akit Kumin Ferenc fog képviselni.
2009. 10. 17.
A Gaskó Gördülő Sztrájk Művekből hétfőn kigördül az 50-ik vasutassztrájk.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.