2009. 10. 06.
Egy élő dámszarvast szállítottak abban a Suzukiban, amit pár napja állítottak meg a somogyi rendőrök. Az igazoltatás során tűnt fel, hogy a hátsó ülésen valamit takargatnak az utasok, akik valószínűleg orvvadászok voltak. Egy hétéves dámszarvas volt. A Suzuki állítólag megveszi reklám céljára az ötletet.
2009. 10. 05.
A magyar parlamentben képviselővel nem rendelkező Jobbik politikusai is felszólalhatnak a 2010-es költségvetés általános vitájában. Morvai Krisztina a Hócipőnek azt nyilatkozta, hogy lesz mondandójuk a metéltfarkincájú költségvetésről.
Október 15-én a ZZ Top ad koncertet Budapesten. Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője gyanúsnak véli a dolgot, mondván, hogy Billy Gibbons és Dusty Hill már akkor öreg volt, amikor 1969-ben kezdtek. Számításai szerint most vagy 110 évesek, vagy az unokáik lépnek fel a jellegzetes szakállba és napszemüvegbe burkolózva.
2009. 10. 03.
Radnai Péter a leghatározottabban cáfolja azt a szóbeszédet, hogy a Claudia-képek korrigálása közben elfogyott a szerkesztőségben a fotoshop.
2009. 10. 02.
Jövő szerdáig, az MTV kuratóriumi elnökségének üléséig nem vesznek részt az MSZP vezető politikusai a Ma Reggel című műsorban. A bejelentés óta hosszú sorban állnak a stúdió előtt bebocsátásra várva a párt nem vezető politikusai.
Egy reprezentatív felmérés szerint az ország férfi lakossága megosztott Liptai Claudiát illetően. Nagyjából fele-fele arányban vannak, akik a jobb, illetve a bal mellére szavaznak.
2009. 10. 01.
Az Index.hu hírül adja, hogy Kriston Viktória, aki két éve egy szépségkirálynő-verseny győztese volt, és akinek tökéletes testét a CKM-ben is megcsodálhattuk, pár napja Orbán Viktor elnöki stábjában dolgozik. A Hócipő viszont azt tudta meg, hogy Nyakó István mosolyog a bajsza alatt, és dörzsöli a kezeit.
Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője ma reggel behozott a szerkesztőségbe egy mondatot a VG.hu-ról, az asztalra csapta, és bejelentette: úgy felidegesítette magát, hogy ma nem takarít. Az ominózus mondat: „A szenzációsnak mutatkozó hír hátteréhez tartozik, hogy azért is furcsának tűnik a hamisítás, mert a bor rendelkezett a hegybíró által hitelesített származási bizonyítványa is volt.”
2009. 09. 30.
Megszületett a megállapodás-tervezet a kórházak szakmai szervezetei és a kormányzat között. A finanszírozásban még vannak kérdéses részek, ám abban teljes az egyetértés, hogy nagyon beteg a magyar társadalom.
A Playboy igyekezett bebiztosítani magát, úgy tűnik tutira akart menni. Claudia mellé - mint most kiderült - betette Dávid Ibolyát is.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.