2008. 07. 12.
Az eltelt héten több alkalommal olyan erős volt a forint, hogy számos, önmagát ugyancsak erősnek gondoló vállalkozót kétvállra fektetett.
A Kósa Lajos homokos kijelentésre kereken 1600 találatot adott ki péntek este a Google. Kósa bevállalta.
2008. 07. 11.
Másfél éve gyűjtenek Szegeden Horthy szobránák felállítására. A szocialista polgármester tavaly elutasította a szobor felállítását, de a kezdeményezők szerint az idő nekik dolgozik. Kompromisszumos javaslatként elhangzott: addig is ne álljon a köztéren a szobor, hanem feküdjön.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter elfogadhatatlannak tartja, hogy lényegében büntetlenek maradtak a tojásdobálók. Draskovics Tibor azt mondta: ha kell, kiegészítik a törvényeket. A tojástörvénynek lesz kemény, lágy és rántott paragrafusa.
2008. 07. 10.
Tavaly év végéhez képest jelentősen romlott az ország gazdasági helyzetének lakossági megítélése - tartalmazza a KOPINT-TÁRKI Zrt. konjunktúrajelentése. A kormány szerint egyszerű a megoldás: abba kell hagyni a jelentéseket.
A honvédelmi miniszter döntése alapján augusztus 20-án az eddigiektől eltérően nem a korona másolata előtt tesznek esküt a katonák a tisztavatáson, ellenben kiemelt mozzanat lesz az ismeretlen katona sírjának megkoszorúzása. A koszorúzáson fogadja a tüntetőket Szekeres Imre hiteles másolata.
2008. 07. 09.
Július második felében ismét megrendezik Sopronban a Liszt Fesztivált. A soproniak megerősített rendőri jelenlétet követelnek, attól tartva, hogy a megvadult és beivott-bedrogozott Liszt-rajongók szétverik városukat.
Hajdú Péter és Sarka Kata augusztus 16-án összeházasodik. A szertartás a Bazilikában lesz, a vacsora a várban, a Hiltonban. Mintegy 250 vendéget várnak, plusz azt a tíz szerencsés nyertest, akit a tévében sorsolnak ki előző este. Ők részt vehetnek a nászéjszakán is.
2008. 07. 08.
Özv. Terebes Bálintné (72 éves emődi lakos) örömét fejezte ki a soha nem látott erős forinttal kapcsolatban, hálát adva a jó Istennek, hogy ő maga nem exportőr.
Az Állami Számvevőszék szerint a köröshegyi völgyhíd megépítése szükségtelen volt. A Gazdasági Minisztérium névtelenséget kérő portása úgy nyilatkozott, hogy ha az ÁSZ-nak igaza van, a kormány megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a völgyhíd egyharmadát lebontva gazdaságossá tegyék azt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.