2008. 06. 19.
Jogerős bírósági ítélet kötelezi sajnálkozásra és 250 ezer forint megfizetésére az MSZP-t, amelynek győri szervezete korábban megsértette Szijjártó Péter becsülethez és jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát. Az MSZP máris reagált: őszintén sajnálják, különösen a pénzt. Hozzátették: joga van Szijjártónak is a becsülethez.
A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését - közölte az illetékes államtitkár -, sőt, az igazoltan szocialista szavazókét egy-két évvel csökkenti.
2008. 06. 18.
Az MTI szerint jövő kedden találkozik Gyurcsány és Fodor. Daróczi Dávid az SZDSZ-szel való egyeztetésről azt mondta: ha lesz olyan program, amit mind a két párt támogat, előre lehet lépni, és meg lehet beszélni, hogyan valósítsák meg azt. Egy ilyen program már biztos, lehet, hogy több nem is lesz : az olimpia Pekingben.
A gazdaság fajsúlyos szereplői szerint mindössze egy újabb lufi áldozatai vagyunk - a technológiai és az ingatlanszektor után most az olajpiacot szállták meg a spekulánsok. A Hócipő elemzői azt tanácsolják olvasóinknak, hogy még az olajlufi szétdurranása előtt szabaduljanak meg felesleges olajaiktól.
2008. 06. 17.
Elküldte válaszlevelét Orbán Viktornak Fodor Gábor. Az SZDSZ nem közölt részleteket a levél tartalmáról, A formájáról is mindössze annyit, hogy bocsika, Gábor elfelejtett bélyeget ragasztani rá, de ha találkoznak, majd odaadja Orbánnak az árát.
A Hócipő egy médiumon keresztül felvette a kapcsolatot Nagy Imrével, ám mielőtt kérdéseit feltette volna, már jött is odafentről a kivégzett miniszterelnök kérdése: „Ezt akartuk mi?” Azóta fogalmazzuk a választ, ám közben a médium faképnél hagyott bennünket.
2008. 06. 16.
Szó sincs arról, hogy az SZDSZ szakadna, vagy akárcsak megosztott lenne a párt vezetése - állította a Hócipőnek a Szabad Demokratának Szövetsége egy névtelenséget kérő ügyvivőjének egyik fele.
Elindult a kormanyszovivo.hu. Úgy hírlik, a portál látogatottságának növelésére Budai Bernadett már az első héten ki fog villantani.
2008. 06. 14.
Csorba Viktória, az MTV műsorvezetője 8 éve él boldog párkapcsolatban az RTL Klub riporterével, Varga Zoltánnal. Kapcsolatukról most először beszélt a nyilvánosság előtt. Az ORTT azonnal vizsgálatot indított az ügyben.
Orbán és Sólyom nem fogadta el Gyurcsány meghívását a parlamentbe, a Nagy Imre kivégzése alkalmából rendezett emlékezésre. A közvéleménykutatók gyorsjelentése szerint ez mintegy 3-5 % azonnali népszerűségnövekedést hozott az MSZP-nek. Gyurcsány azt tervezi, hogy ezentúl hetente meghívja őket.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.