2022. 11. 07.
Kásler Miklós volt emberierőforrások-miniszter Orbán Viktornak és Pintér Sándornak is köszönetet mondott a profi járványkezelésért, és már alig várja a következő járványkezelésüket.
Kásler Miklós az általa és általunk gründolt Magyarságkutató Intézet tiszteletbeli elnöke lett. Mint mondta, meg is érdemli a tiszteletet, egyebek között Mátyás csontjainak népszerűsítéséért.
2022. 11. 06.
Kövér László, az országgyűlés első embere is részt vesz a Mondjunk nemet a szankciókra! című, az országot behálózó fideszes kampányban. Orosházán azt mondta, hogy nem Oroszország, hanem Európa használja fegyverként a gázt. Ezért arra biztatta az orosháziakat, hogy ha jót akarnak, lépjenek ki Európából.
Ferenc pápa Német László nagybecskereki püspököt, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnökét Belgrád metropolita érsekévé nevezte ki, amivel durván beavatkozott a politikába, mivel Német László volt az egyetlen magyar katolikus vezető, aki korábban találkozott Márki-Zay Péterrel.
2022. 11. 05.
Aggályait fogalmazta meg Székely János szombathelyi megyéspüspök a szociális ellátásokról szóló törvény kormány által javasolt módosításával kapcsolatban. Ugyancsak aggályait fogalmazta meg Erdő Péter Székely Jánossal kapcsolatban.
Több tízezer család nem kapta még meg a tavalyi napelemes támogatást. Egyrészt azért, mert Brüsszel visszatartja a magyarembereknek járó pénzeket, másrészt azért, mert ami volt, elment a pedagógusok erőszakosan kikövetelt béremelésére.
2022. 11. 04.
Aggasztónak nevezte a magyar médiapiac helyzetét a Budapesten vizsgálódó európai parlamenti delegáció. Kijelentették, hogy eddig sejtelmük sem volt arról, hogy ennyire lejt a pálya Orbánék javára, és, hogy azért annyira nem is lejt.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, akit Orbán a legkiválóbb szövetségesének remélt, Oroszországgal szemben foglalt állást első brüsszeli útján, amire Orbán úgy reagált, hogy legyen szíves nem beavatkozni más ország belügyeibe.
2022. 11. 03.
Durván drágul jövőre a horgászás. Mivel a halak felvitték az árat.
Fontos változások lesznek a postán: mindenki maga viszi ki a levelet.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.