2021. 01. 28.
Interjú az euronewson: Orbán Viktornál demokratikusabb politikust nem lát jelenleg Európában Szijjártó Péter. Talán csak Aljakszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin ér fel a közelébe.
A főpolgármesternek nem a kormány a legnagyobb ellenfele, hanem a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc – állapítja meg a Magyar Nemzet. Az állítást jóváhagyta a Karmelita Press.
2021. 01. 27.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szerint „Megfelelő körültekintéssel és odafigyelés mellett azokban az esetekben is alkalmazható a Szputnyik V, amelyekben maguk a gyártók intenek óvatosságra.” A megfelelő körültekintésről és odafigyelésről Orbán Viktor ad ki miniszterelnöki utasítást.
Rontáslevételt, áldást és szerencsét ígérve csalt ki hiszékeny emberektől ingatlant, pénzt és ékszert egy kiskunfélegyházi nő. A vádpontok között üzletszerűen elkövetett csalás, okirattal visszaélés is szerepel, ám a nő tagadja, hogy azt állította: össze fogja rakni eredeti csontjaiból Mátyás királyt.
2021. 01. 26.
Jelentősen nőtt 2020-ban az alkoholfogyasztás Magyarországon – írta az mfor.hu a NAV előző évre vonatkozó statisztikája alapján. Szép feladat előtt áll a nemzet idén, hogy ezt az eredményt túlszárnyalja.
Az Európai Unió vezetői közül elsőként Emmanuel Macronnal, másodikként Angela Merkellel tárgyalt telefonon Joe Biden. Orbán Viktor felkészítette rá Szijjártó Pétert, hogy ha nem ő lesz a harmadik, akkor rendelje be Bident.
Végre előállt Orbán Viktor a járvány elleni részletes oltási tervvel, de sajnos véletlenül beleejtette a WC-be és lehúzta.
A kínai trollhadsereg elkezdte befeketíteni a Pfizer vakcináját. Még nem tudni, hogy ez mennyibe kerül a magyar adófizetőknek.
2021. 01. 25.
Az orosz vakcinafejlesztő szerint még nem mérték fel teljesen a Szputnyik V hatását a krónikus betegségben szenvedőknél. Egyelőre nem is mérik, hanem várják Merkely professzor, Szlávik professzor, Müller professzor asszony és Eperjes művészprofesszor pontos számításokon alapuló, megnyugtató megállapítását: hogy csak nyugodtan, nem lesz semmi baj!
Hazaáruló 60 éven felüliek félnek mind az orosz vakcinától, mind a kínaitól, márpedig erős a gyanújuk, hogy ezeket elsősorban nekik szánja Magyarország legfőbb vakcinaszakértője: Orbán Viktor. Az öregek petíciót fogalmaztak meg, hogy ezeket semmiképpen nem kérik, de talán próbálják ki rajtuk a nyílméregbéka legyengített mérgét. Az se lehet rosszabb.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.