2021. 01. 17.
Magas jutalomban részesítette EU-s pénzből Orbán Viktor a fagyos téli Balaton csodaszép látványáért a tó két tulajdonosát: Mészáros Lőrincet és Tiborcz Istvánt.
Orbán Gáspár köszöni a Hazának, hogy csaknem 40 millió forintért brit katonai elitképzésen vehetett részt, hogy megvédje a Nemzetet a hazaáruló libernyákoktól.
2021. 01. 16.
Globális chiphiány miatt állítják le újra a kecskeméti Mercedes-gyárat. A hiány oka, hogy a chipeket világszerte az emberekbe ültetik be, illetve juttatják be 5G-vel.
Szlávik János infektológus főorvos jó szívvel ajánl minden vakcinát a köztévé nézőinek, de szerinte a Hír Tv nézői is oltakozzanak bármivel, amit Orbán Viktor jónak lát.
Közérdekű adatigénylés formájában akarja megismerni a kormány által kötött vakcinaszerződések tartalmát Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, aki az adatigényléssel elárulta keresztény hazánkat, egyben azt, hogy a vírusnak drukkol.
Nagyon szépeket mondott a Hír Tv-ben a 25 éven aluli dolgozóknak Orbán által felajánlott közpénzről, illetve Orbánról egy 23 éves fiatalember, ám azt elfelejtette megemlíteni, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli elnöke, de majd szól, amikor Nagymagyarországé.
2021. 01. 15.
Müller Cecília is megkapta a koronavírus elleni oltást. Ráadásul a Kásler Miklós-érdemrendet.
Fullajtár Andrea is felmondott a SZFE-n, mert azt hallotta, hogy állítólag valami probléma van ott.
A Molotov–Ribbentrop-paktumhoz hasonlította az ellenzéki összefogást Hoppál Péter, aki nem tudja, hogy hogy bukkant fel.
Márciusban startol Bajkonurból az új magyar műhold, a BME űreszköze. Nagy sikere ez a Kétfarkú Kutyapártnak.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.