2020. 09. 30.
Határozatot hozott a kormány arról, hogy akármi is lesz a főváros városligeti építési szabályzatában, az nem lesz érvényes az oda tervezett épületekre. Így hozta helyzetbe Orbán a kicsit elcsendesedett Karácsonyt, aki jelezte: nem engednek a liget zöldjéből.
2020. 09. 29.
Varga Judit úgy látja, hogy Vera Jourová megsértette Magyarországot, megsértett minden magyart, amikor úgy nyilatkozott, hogy Orbán beteg demokráciát épít Magyarországon. Varga szerint a miénk se nem beteg, se nem semmilyen demokrácia.
Pintér Sándor az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén kiemelte, hogy lekerültünk a korrupciógyanús országok általános listájáról, és már csak azon a speciális korrupciós listán vagyunk rajta, amely Orbánhoz és a Fideszhez kötődik.
Orbán Viktor lemondásra szólította fel Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét, amire Ursula von der Leyen elnök azt üzente miniszterelnökünknek, hogy teljes a bizalma az alelnökben, nem úgy, mint Orbánban, akiben teljes a bizalmatlansága.
Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára és helyettese, Ruszin Romulusz a honvéd középiskola és kollégiumban járt, ahol megtekintették a hallgatók testhőmérséklet-mérését, majd az ifjak egészségére megettek egy kondért pacalpörköltet.
2020. 09. 28.
Nem sokkal Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Jeszenszky Géza után megszólalt Fekete-Győr András is, aki szintén cáfolta, hogy a Momentum színeiben fog visszatérni a politikai életbe.
Az ATV-n futó Ékszer TV című műsor 480 milliós bírságot kapott a fogyasztók megtévesztése miatt. Az ATV egyetlen műsora se kapott büntetést a nézők megtévesztése miatt.
13 millió dolláros beruházással gumibitumengyárat épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban az ottani olajvállalattal együttműködésben – jelentette be Szijjártó –, mert túl drága a magyar munkaerő.
Megszületett a német EU-elnökség javaslata az uniós kifizetéseket a jogállamisághoz kötő rendelettervezetről. Amint az várható volt, a tervezet felpuhult. Erre utal a címe is: „Már megint győzött Orbán!”
2020. 09. 27.
Bajnai Gordon cáfolta Fekete-Győr András bejelentését, hogy tudniillik a Momentum színeiben visszatér a politikába, amire Fekete-Győr úgy reagált, hogy sajnálni fogja még Bajnai, amiért nem él az általa felkínált lehetőséggel.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.