2020. 09. 19.
Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan az MSZP társelnöke. Mesterházy Attila maradt ellenzékben.
2020. 09. 18.
Magyarországon nem csak a jogállamiság van rendben, de nincs semmi látnivaló az Index és az SZFE ügyében sem – állította a Die Pressének Gulyás Gergely. Az osztrák lap gyorsan eltakarta az arcát egy maszkkal, hogy ne látsszék, ahogy röhög, de persze hallatszott.
Az M1-es autópályán saját zsebre dolgozó, 2019-ben elfogott rendőrök beismerő vallomást tettek. Az ügyészség a korrupcióval vádolt 18 rendőrt börtönbe küldené amikor lesz odabent elég hely, és a vádlottak találnak maguk helyett alkalmas rendőröket.
Egy friss felmérés szerint reális esélye van a magyarországi ellenzéknek a győzelemre kétezer valahányban.
Orbán elment a Korányiba megtudni, van-e elég lélegeztetőgép. Azt mondta, ha kell, a hátán is elvisz nekik néhányat.
2020. 09. 17.
Mindannyiunk legnagyobb örömére idei legnagyobb heti árbevételét érte el a Szerencsejáték Zrt. szeptember második hetében, meghaladva a 12,5 milliárd forintot, ami által még több jut az eddig is kiemelten dotált, orbánhívő művészeinknek.
A kormánymédia leleplezte Gyurcsányt, aki egy kerthelyiségben találkozott Simicskával. Hogy mit forralnak a haza ellen, azt nem tudni, de talán elárulja majd Gábor György egyetemi tanár, aki a találkozón Simicskát helyettesítette.
Október közepén kezdődnek az influenza elleni védőoltások, amiket a rendelőkben adnak be a jelentkezőknek, vagy ha nem ott, akkor azok udvarán, ha olyanok nincsenek, akkor a járdán.
A régiós devizáktól elszakadva gyengült a forint. Az amúgy is magas infláció mellett ez nem jó, a jegybank ezért várhatóan be fog avatkozni, amennyiben Matolcsy György elhiszi a gyengülést.
2020. 09. 16.
Kásler megosztotta mindannyiunkkal az iskolai védekezés lényegét: e szerint számoltak azzal, hogy a vírus megjelenik az iskolákban, azt azonban kizárta, hogy mindegyik osztályban feltűnik a koronavírus. És ezt a vírusnak is tudtára adta.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.