2020. 09. 09.
A magyar gazdaság 14,5%-kal zsugorodott a második negyedévben, a foglalkoztatottak száma 5,3%-kal csökkent. Mindkét adat a harmadik legrosszabb az Európai Unióban. A növekedéshívő Matolcsy György szerint leszünk mi még elsők is.
2020. 09. 08.
Megalakult a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság. Bő tíz évvel azután, hogy megalakult a Szopatást Támogató Nemzeti Bizottság.
Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy az időjárás és a gyenge kínálat mellett a forintárfolyam is kihat az árakra. Vagyis Soros.
Német sajtódíjat kapott az Index júliusban elbocsátott főszerkesztője, Dull Szabolcs. Ami a legnyilvánvalóbb bizonyíték arra, hogy Németország beleavatkozik a magyar belügyekbe.
Krisztus szavaival pirítottak Vidnyászkyra keresztény értelmiségiek, akikről hamar kiderítette az Orbán-média, hogy se nem keresztények, se nem értelmiségiek, hanem sima liberálbolsik.
2020. 09. 07.
Vidnyánszky és a Színművészeti kuratóriuma állítólag napi kapcsolatban áll Habonnyal, hogy éppen miket mondjanak. Mások szerint szó sincs napi kapcsolatról: óránként kapják az utasítást.
Egy, a tüntetésen készült fotón közös képen szerepel Egri Márta, Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter és Bánsági Ildikó. A képről azért hiányzik Eszenyi Enikő, mert ő készítette a felvételt.
Világhírességek is kiállnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem einstandja ellen. Orbán azt üzeni nekik és mindenki másnak, hogy a hátán is elviszi Vidnyánszkyt.
Az MTA elnöke megdöbbentőnek nevezte, ahogy Palkovicsék belenyúltak a tudományos pályázati eredményekbe. Mondandóját azzal egészítette ki, hogy csak viccelt.
2020. 09. 06.
Másfél órás autóút helyett rendőrségi helikopterrel ment egy programra Szijjártó Péter. Mivel az adriai jacht éppen nem állt rendelkezésére.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.