2019. 07. 15.
Bayer a tévéműsorában bejelentette: eddig is nagyon heteroszexuális volt, de most érzi, hogy napról napra még inkább az lesz.
Jó hír, hogy folytatódik a szúnyogirtás. Az viszont kifejezetten kellemetlen és zavaró, hogy több portál címében is í-vel írtják őket.
2019. 07. 14.
Simonka György, akinek a mentelmi jogát már tavaly ősszel felfüggesztették bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt, büszkén számol be a Facebookjára feltett közös fotóval arról, hogy a várbeli Karmelita kolostorban fogadta Orbán Viktort.
A Természettudományi Múzeum új igazgatója elsősorban azt fogja vizsgálni, hogy kimutatható-e a hunok, a honfoglaló magyarok és az Árpád-ház között genetikai kapcsolat. Bejelentette Orbánnak, hogy igen, kimutatható, és hamarosan ki is fogja mutatni, elsőként magán Orbánon, akinek ereiben Árpád-házi, hun és honfoglaló vér folyik, valamint szíriuszi keresztény.
2019. 07. 13.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik munkatársa még januárban elveszített egy olyan szupertitkos pendrive-ot, amin rajta volt a BRFK összes munkatársának személyes adata. A problémát azóta megoldották: Pintér Sándor mindenkit arra kötelezett, hogy változtassa meg az adatait.
5 milliárd dolláros bírságot kaphat a Facebook, mert átadták több tízmillió felhasználójuk adatait a Trump-kampánynak dolgozó cégnek. Lám, milyen igazat mondott Mészáros, hogy okosabb Zuckerbergnél, mert őt semennyi dollárra vagy forintra nem büntették meg soha. És nem is fogják.
2019. 07. 12.
Orbán közölte: bár megérdemelné, de nem biztos, hogy Demeter Márta kedvéért visszaállítja a halálbüntetést.
Orbán Viktor szerint Magyarországon egy gyerek se éhezik. Az ő és hűbéresei családjában.
2019. 07. 11.
A Medián mérései szerint a Demokratikus Koalíció a második legerősebb párt, az LMP megfeleződött, a KDNP pedig továbbra is stabilan nem létezik.
Az ÁSZ szerint lehetővé válhat a személyi jövedelemadó további csökkentése. Konkrétan egyetlen napra, ami az őszi önkormányzati választásra esik.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/10  •  V. 6. – V. 19.
Para-Kovács Imre: Hankó nemzeti kulturális gyógyszerész vajon érti, hogy nem az a tét, hogy Orbán megsimogatja-e a buksiját, hanem, hogy vezetőszáron viszik-e el? Smuzewitz Ilona: Kik hiányoznak a parlamentből? Avagy ki emlékszik Kósára a csengeri örökösnőn kívül? Váncsa István a finn­ugor elmélet és az azbeszt kölcsönhatásairól Farkasházy Tivadar pontosan érti, miért az utcán válaszolgatott Orbán az újságírók kérdéseire, ott ugyanis nincs plafon Havas Henrik Orbán szentté avatását szervezi, hogy ne hasonuljanak meg vakhitű követői Dési János: K-európában eddig a pesszimista volt korunk realistája, aki már májusban felkiáltott: ajaj, mindjárt havazni kezd! Lendvai Ildikó: szeretné, ha megismételnék a kampányt Juszt László azt keresi, melyik csapat fogadná be Orbánt szertárosként A Heti Kamu megtudta: a Szent Korona helyett Kövér László bajusza előtt tehetik le esküjüket a képviselők Selmeczi Tibor előveszi a pincébe eltett krumplit, most, hogy elmarad a háború Orbán és zsebesei! – keressük együtt: Hogy hol a lé?
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.