2019. 07. 08.
Puzsér bejelentette: a tetű ellenzék aljas, mocsok megjegyzései, személyének fikázása miatt főpolgármesterként megtartja magának főpolgármester-helyettesnek Tarlóst.
Meg nem erősített hírek szerint Orbán gyermekeit, unokáit és egyéb családtagjait intenzív orosz és azeri nyelvtanfolyamokon képezik, felkészítve őket idegenbeli, új életükre.
2019. 07. 07.
Soros György nem nyugszik, továbbra is aljaskodik Magyarország, a nemzeti magyar keresztény emberek ellen. Most például azzal, hogy Dobrev Klárát megválasztatta az Európai Parlament alelnökévé.
A bezárás előtt napon a katasztrófavédelem nem említette, hogy gond van Bige László gyárával. A katasztrófavédelem ezt azzal magyarázza, hogy ők is csak akkor tudták meg, hogy gond van Bige Lászlóval.
Palkovics László büszkén jelentette be: a közelmúltban a tudomására jutott, hogy ő Orbán Viktor egyik kedvenc csicskája, és a miniszterelnök csak úgy szokta őt említeni, hogy az én kis derék szolga Palkóm.
Közös közleményben cáfolta MészárosLőrinc és Tiborcz István, hogy a közeljövőben eladnák a Balatont, aminek papíron ők a tulajdonosai, de mindenki tudja, hogy az valójában kié. Mint ahogy minden más is.
2019. 07. 06.
Polt Péter végre a sarkára állt, és le akar csukatni valakit. Konkrétan Demeter Mártát. Magyar György ügyvéd teljesen abszurdnak tartja, hogy a téves Orbán-lány repülése ügyében büntetőeljárás induljon, ám mire ezt kimondta, már ellene is megindult a büntetőeljárás.
Az LMP, amelyről páran még mindig azt hiszik, hogy létező párt, változatlanul feltétlen híve a teljes ellenzéki összefogásnak. Éppen ezért arra biztatnak mindenkit, hogy fogjanak össze, közös jelöltet indítsanak, mint ahogy ők is ezt teszik, kivéve ott, ahol mégsem.
2019. 07. 05.
Úgy néz ki, hogy Deutsch Tamás lehet az uniós pénzek szabálytalan elköltését és a korrupciót vizsgáló bizottság alelnöke az Európai Parlamentben. Minden oka megvan mostantól félelemben élnie Gyurcsánynak, Demszkynek, Bajnainak és mindenki másnak, akinek szoci vagy SZDSZ-es hozzátartozója, ismerőse, vagy bárkije van.
Eddig is sejtettük, a politikailag megfelelő oldalon állók pedig pontosan tudták azt, amit most az egyik legautentikusabb történelem- és Orbán-szakértő mondott ki a Fidelitas parádfürdői szabadegyetemén. Idézzük Deutsch Tamást: „Olyan jelentősége van Orbán 89-es beszédének, mint Petőfi Nemzeti dalának a maga korában.”
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/10 • V. 6. – V. 19.
Para-Kovács Imre: Hankó nemzeti kulturális gyógyszerész vajon érti, hogy nem az a tét, hogy Orbán megsimogatja-e a buksiját, hanem, hogy vezetőszáron viszik-e el?
Smuzewitz Ilona: Kik hiányoznak a parlamentből? Avagy ki emlékszik Kósára a csengeri örökösnőn kívül?
Váncsa István a finnugor elmélet és az azbeszt kölcsönhatásairól
Farkasházy Tivadar pontosan érti, miért az utcán válaszolgatott Orbán az újságírók kérdéseire, ott ugyanis nincs plafon
Havas Henrik Orbán szentté avatását szervezi, hogy ne hasonuljanak meg vakhitű követői
Dési János: K-európában eddig a pesszimista volt korunk realistája, aki már májusban felkiáltott: ajaj, mindjárt havazni kezd!
Lendvai Ildikó: szeretné, ha megismételnék a kampányt
Juszt László azt keresi, melyik csapat fogadná be Orbánt szertárosként
A Heti Kamu megtudta: a Szent Korona helyett Kövér László bajusza előtt tehetik le esküjüket a képviselők
Selmeczi Tibor előveszi a pincébe eltett krumplit, most, hogy elmarad a háború
Orbán és zsebesei! – keressük együtt: Hogy hol a lé?

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.