2019. 01. 18.
A Fidesz és a KDNP pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója – jelentette ki Semjén Zsolt a KDNP évadnyitó rendezvényén, Mátészalka művelődési házának színháztermében. Állítását azzal támasztotta alá, hogy vadászbecsületszavát adta rá.
Gyárfás Tamás biztos benne, hogy a most előkerült hangfelvételek az ártatlanságát fogják bizonyítani, bár nem érti, hogy az általa nagyra becsült Magyar Idők miért írta ennek az ellenkezőjét, más kormánymédiumok pedig arra emlékeztetnek, hogy korábban szocialista nagyvállalkozó volt. Bízik benne, hogy ezek csak sajtóhibák.
2019. 01. 17.
Súlyos sérüléseket szenvedett Hadházy Ákos és Szél Bernadett, akik olyan válaszokat kaptak kérdéseikre Papp Dániel jogerős hírhamisítótól, a köztévé vezérigazgatójától, hogy azoktól a fal adta nekik a másikat.
A Fenyő-gyilkosság kapcsán korábban gyanúba keveredett Gyárfás Tamás elmondta: örül a Farkasréti temető egy sírkamrájában megtalált hangfelvételeknek, pláne annak, hogy nem őt találták meg ott.
Elfogadható indoka van a kormánymédiának arra, hogy miért támadta be Nagy Blankát, azt a diákot, aki időnként kifejezetten durva hangon beszélt az Orbán-rendszer kiszolgálóiról, működtetőiről: először fel kell építeniük az ellenséget, hogy a tízmilliárdokba kerülő „Állítsuk meg Nagy Blankát!”-plakátkampány kellően ütős legyen.
Az Állami Számvevőszék azonnali hatállyal megtiltotta a kormánynak a Magyar Tudományos Akadémia finanszírozását, egyben kötelezte az MTA-t, hogy három napon belül fizessék vissza az alapításuk óta kapott pénzeket, és vonják vissza úgynevezett kutatásaik úgynevezett eredményeit. A továbbiakról Polt Péter intézkedik.
2019. 01. 16.
Varga Mihály vizsgálatot indított a késve átutalt nyugdíjak miatt. A vizsgálat a végéhez közeledik, és azzal a megállapítással fog zárulni, hogy a nyugdíj a hibás.
Szinte teljesen megszűnt a kerékbilincselés Budapesten – írja egy szakportál. Helyette azt vezették be, hogy a szabálytalankodó autó kerekeit a közteresek kiszúrják.
Úgy volt, hogy Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége egy 18 milliárd forintos, székesfehérvári kórház építését nyerte el egy másik céggel közösen, ám Orbán Viktor a beruházást megvétózta. A következő lépés: három db 6 milliárd forintos nyerés a kis Mészárosoknak.
Miután a brit parlament alsóházi képviselői elsöprő többséggel leszavazták a Theresa May kormányfő és az Európai Unió által tető alá hozott Brexit-megállapodást, felmerült egy olyan megoldás lehetősége, hogy Nagy-Britannia marad bent, és a többiek lépnek ki.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.