2019. 01. 13.
11 ezer külföldi kapott tavaly munkavállalási engedélyt Magyarországon. Az elmúlt három évben közel a duplájára nőtt az Európai Unión kívüli külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Magyarországon. Mindezt a nemzetünk ősellensége, Soros György ellenőrzése alatt álló, és általa jól megfizetett szervezet, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal közölte.
Az eddig erősen Orbán-barát Origo fellázadt, és egy handabandázó ellenzéki figurával közölt interjút. A mindannyiunk által szeretett és tisztelt Fekete György utóda, a hazug hőbörgők által agymosott Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke szerint az, ami a közoktatásban folyik, egyszerűen nem mehet tovább. Ideje megálljt parancsolni! Az Origónak és Vashegyinek.
2019. 01. 12.
Országszerte nyugdíjasok tízezrei tartanak ma és holnap Orbán Viktor melletti rokonszenvdemonstrációkat, mert pénteken délután mégis megkapták a nyugdíjukat.
Százezer forint bírsággal sújtják azokat, akikről kiderül, hogy O1G-t tapostak a hóba. A gépkocsi-tulajdonosok pedig kötelesek folyamatosan letakarítani a havat az autóikról.
Nemcsak az önkormányzati, hanem az egyházi és az alapítványi óvodákban és iskolákban is mostantól így kell köszönteniük az óvó nénit, illetve a tanárt a gyerekeknek: „EP-választásnak még nem volt ekkora tétje, mint a mostaninak!” Amire az óvó néni (a tanár) ezt válaszolja: „Szavazz a Fideszre!” Ezután Himnusz, majd ima.
Két gazdasági társaságon keresztül havi 600 ezer forint jövedelemkiegészítést biztosít az állam a Fidesz kommunikációs igazgatójának. Hidvéghi Balázs az MFB-csoporthoz tartozó cégeknél igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tag. Ez a tény és az összeg kifejezetten felháborító, mert Hidvéghi minimum a háromszorosát érdemli.
2019. 01. 11.
Bár mind az Orbán-média, mind maga Orbán Viktor totálisan elégedett a csütörtöki kormányinfón nyújtott miniszterelnöki teljesítménnyel, Orbán nem tervezi, hogy akár a jövő héten, akár a rákövetkezőn megint helyettesítse Gulyás Gergelyt. De nem mond le erről, és igenis, ki fog állni a nagyon kormányellenesnek ítélt médiumok kivételével a többi elé, mégpedig hamarosan, legközelebb 2035-36 táján.
A Magyar Idők a Liga Szakszervezetek felmérésére hivatkozva – hogy tudniillik a munkáltatók nem akarják a túlórakeretet emelni – megállapítja: okafogyottá váltak a túlóratörvény-ellenes, „ezzel párhuzamosan kormánybuktatási szándékú megmozdulások”. A lap büszke rá, hogy a kormánymédiumok közül elsőként őket bízták meg azzal, hogy az utasításnak megfelelően elmagyarázzák a törvény mögüli kihátrálás körülményeit.
2019. 01. 10.
A hamarosan megalakuló Magyar Nemzeti Keresztény Zsidóságkutató Intézet igazgatói posztját csak azzal a feltétellel vállalta el Szakály Sándor, hogy nem volt holokauszt. Kérése elbírálását három független szakértőre bízta Orbán: Toroczkai Lászlóra és Toroczkai két, általa kiválasztott alvezérére.
A Jobbikban már azon gondolkoznak, hogyan működjenek együtt a többi párttal az önkormányzati választáson. Mirkóczki Ádám azt mondja, hogy ha tavasszal legalább néhány körzetben visszalépnek, ma nincs kétharmada a Fidesznek. Szél Bernadett kézfelnyújtással jelentkezett, hogy hát még ha ők!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/10  •  V. 6. – V. 19.
Para-Kovács Imre: Hankó nemzeti kulturális gyógyszerész vajon érti, hogy nem az a tét, hogy Orbán megsimogatja-e a buksiját, hanem, hogy vezetőszáron viszik-e el? Smuzewitz Ilona: Kik hiányoznak a parlamentből? Avagy ki emlékszik Kósára a csengeri örökösnőn kívül? Váncsa István a finn­ugor elmélet és az azbeszt kölcsönhatásairól Farkasházy Tivadar pontosan érti, miért az utcán válaszolgatott Orbán az újságírók kérdéseire, ott ugyanis nincs plafon Havas Henrik Orbán szentté avatását szervezi, hogy ne hasonuljanak meg vakhitű követői Dési János: K-európában eddig a pesszimista volt korunk realistája, aki már májusban felkiáltott: ajaj, mindjárt havazni kezd! Lendvai Ildikó: szeretné, ha megismételnék a kampányt Juszt László azt keresi, melyik csapat fogadná be Orbánt szertárosként A Heti Kamu megtudta: a Szent Korona helyett Kövér László bajusza előtt tehetik le esküjüket a képviselők Selmeczi Tibor előveszi a pincébe eltett krumplit, most, hogy elmarad a háború Orbán és zsebesei! – keressük együtt: Hogy hol a lé?
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.