2018. 09. 19.
Csak 1-2 százalékos a tanárhiány, és az előző tanévhez képest nőtt a pedagógusok száma – mondta az InfoRádióban a Klebelsberg Központ elnöke. Mire kimondta, az 1-2%-os hiány a kormány áldozatos munkája révén 2-3%-os plusszá változott.
Pintér Tibort (Tenyát), a Nemzet Lovas Színészét ledobta a ló, amely az eset után azt nyilatkozta, hogy a ledobást Pintér Tibor kérte tőle, mert már két napja egyetlen szenzációs hír se jelent meg róla. A következő hír: Pintér Tibor nem haragszik a lóra.
2018. 09. 18.
Egy, a Parlament folyosóján elhangzott újságírói kérdésre, miszerint mire számít, kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból?, Orbán így válaszolt: „Mi vagyunk a Néppárt. Mi vagyunk a Néppárt legsikeresebb pártja, 2009-ben és 2014-ben is.” A miniszterelnök úr azt nem világította meg, hogy a kérdést nem értette-e, vagy saját válaszát.
Varga Miklós európai énekes a mai napig a Vén Európával fejezi be szerepléseit, előtte azonban elmondja, hogy nem szabad összetéveszteni Európát az Európai Unióval, és egyáltalán nem biztos, hogy a valódi európai értékeket az EU legrégebbi tagállamai képviselik. A művésszel a szintén európai 888 készített mélyinterjút.
Nagyszerűen időzített Vlagyimir Putyin azzal, hogy mostanra rendelte magához Orbánt, aki az ellenséges EU után végre gazdája ölelő karjaiban veheti tudomásul, hogy что делать.
Az EU bíróságához fordul az EP-döntés miatt tiltakozó Orbán-kormány. Ha nem járnak eredménnyel, akkor következik az ENSZ, feltéve, ha addigra még nem léptünk ki onnan.
2018. 09. 17.
A Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatáról közölt kommentárt a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív vasárnapi lap. Az írás címe: Orbánnak távoznia kell. A cikkben az is szerepel, hogy ha a Fidesz nem akar távozni az EPP-ből, akkor ki kell zárni. Kovács Zoltán kijelentette: ez csupán a konzervatív, vasárnapi német kommunisták véleménye.
Szeptember 1. és 8. között, a Zánkai Erzsébet-táborban rendezték meg a 3. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Tábort, amelyen Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia középiskolás csapatai mellett három, azonosítatlan eredetű diákcsoport is részt vett, és ismeretlen nyelven fel is szólalt.
Molnár Csaba és Niedermüller Péter hazaárulás vádjával feljelentette magát, mondhatni „tréfából”. A Hócipő jogi rovata szerint – ugyancsak tréfából – 25-25 év börtönt kapnak.
Régészek egy szinte sértetlen szfinxet találtak Egyiptomban. A tudósokat meglepte, hogy milyen kitűnő állapotban van az ősi szfinx, amit a rávésett „Made in China” felirat tesz egyedivé.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.