2018. 09. 08.
Kövér Lászlónak se stimmel a finnugor elmélet, mármint annak az a része, hogy „finn”. Türkugor lesz az – jelentette ki az országgyűlés tudós nomád elnöke.
Kásler Miklós szerint a szakemberhiány miatt egy-két éven belül krízis alakulhat ki az oktatásban és az egészségügyben, ennek elkerülésére naponta imádkozik.
2018. 09. 07.
Ki fognak állni az európai uniós alapjogokért, és ebben a tekintetben „semmilyen engedményt” nem fognak tenni Orbán Viktor pártjának, a Fidesznek – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője. Kiszivárgott, hogy szűk körben úgy reagált Orbán Weber szavaira, hogy: „Cöcöcö…”
Tessely Zoltán fideszes parlamenti képviselő és Felcsút környékéért felelős miniszterelnöki biztos testvére, Tessely Karolina Habitus Alapítványa 147 millió forint EU-s támogatást nyert egy Lélekzug nevű táborhely létesítésére. A Felcsút-biztos nagyon meglepődött, mert – mint mondta – azt se tudta, hogy van egy testvére.
2018. 09. 06.
Az Európai Parlament elfogadja a Magyarországot elítélő jelentést – erre számít a kormány, de nem kell félniük, mivel nem az országot, csak őket ítélik el.
Pénztörténeti múzeum nyílik az egykori Postapalota épületében. A látogatók itt távolról megtekinthetik majd azt a forintot, amelynél még 300 alatt volt az euró-forint árfolyam.
Elhalasztották a Svájcból hazaszállított Szabó Gáborné kihallgatását, mert rosszul lett, kórházba vitték. Az első látogatója Kósa Lajos volt, aki azzal mentette ki az anyukáját, hogy sertéstelepi teendői miatt képtelen időt szakítani arra, hogy személyesen vegye át tőle az őt megillető pénzt.
A magyarok kb. kétharmada bízik az Állami Számvevőszékben, és közel fele eredményesnek is tartja a munkáját – derült ki az ÁSZ tulajdonában lévő Pénzügyi Szemle Online oldalon közzétett reprezentatív közvélemény-kutatásból. És ebben még nincsenek benne a kisdiákok és óvodások.
2018. 09. 05.
Szeptember 5-e, szerda: Viktor, Lőrinc és Alpár napja. Az első kettőt mindenki érti, de ki a harmadik? Róla még nem hallottunk.
Azt, hogy itthon megint felment az üzemanyag ára, jól kompenzálja, hogy a forint is újból felment az euróhoz képest.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.