2018. 08. 29.
Trump szeptemberben a Fehér Házban fogadja Andrzej Duda lengyel államfőt. Akit megpróbál rábeszélni Szijjártó, hogy vigye magával Orbánt.
Vajna Tímea az Instagramra feltett egy olyan képet, amin kedves férje meztelenül napozik. A fotó szigorúan csak 70 éven felülieknek ajánlott.
2018. 08. 28.
A magyar kormány hivatalosan tiltakozik, amiért a Fehér Házon félárbócra engedték a nemzeti lobogót John McCain temetése napjáig. Szijjártó közölte: ezzel súlyosan beavatkoznak a magyar belügyekbe, hiszen köztudott, hogy McCain már 2014-ben felismerte és szóvá tette, hogy Miniszterelnök Urunk egy újfasiszta diktátor.
Gerő András nagyon szép, tartalmas interjút adott a Heteknek, olyat, amely bármely fideszes potentátnak becsületére vált volna, talán ezért is szemlézi lelkesen a beszélgetést a magyar nemzeti Pesti Srácok. Az interjú nyugodtan megjelenhetett volna a Pesti Srácokban, amit kitörő örömmel ismertethetne az atv.hu/Hetek.
2018. 08. 27.
Európában mi vagyunk a legelhízottabb nemzet, a Földön pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland mögött a negyedik helyen állunk. Talán javíthatnánk a helyezésünkön, ha példát vennénk szeretve tisztelt miniszterelnökünkről, akin meglátszik, hogy kettő helyett is jó étvággyal eszik.
Az augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Mága Zoltán a TV2 vendégeként jótékonysági koncertjéről is beszélt. Azt még nem tudja, hogy a következő jótékonysági koncertjét kinek a javára kell adnia, de úgy gondolja, Farkas Flórián a legfőbb esélyes.
2018. 08. 26.
Az orvosi titoktartást semmibe véve egy névtelenségbe burkolózó, önmagát orvosnak mondó illető a Hócipőnek elárulta, hogy Szájer József agyában baloldali médiatúlsúlyt találtak.
Bevált a határvédelem megerősítése Montenegróban, felére csökkent a migránsok száma. Ezt oly módon nyomatékosítja az atv.hu, hogy a címben két l-lel írja azt, hogy bevált.
2018. 08. 25.
Az orosz tájékoztatási minisztérium szerint Putyin elnök tudomásul vette, hogy Orbán szeptemberre is bejelentkezett hozzá.
Ez a szerencsétlen, kettészakadt ország most már néggyé van szakadva azáltal, hogy 15 fokos különbség is lehet a részek között.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.