2018. 05. 08.
Nagy sikerként könyveli el a Jobbik, hogy nem tudott kordont bontani, mert Orbán nem mert kordont építeni a Kossuth tér köré.
Gulyás Gergely megígérte, hogy függetlenek maradnak a bíróságok, amelyeket nem vonhat hatáskörébe Soros György.
2018. 05. 07.
Orbán Viktor hosszas vacillálás után úgy döntött, hogy elfogadja a valamilyen tévedés miatt köztársasági elnöknek nevezett Áder János felkérését, és elvállalja az ország kormányzásának nehéz, de szép, keresztényi feladatát Brüsszel, a migránsok, Soros György, a hazai ellenzék, és egyéb, az út során felmerülő ellenségekkel szemben.
A Pécsi Hírek című önkormányzati propagandaújság ellen tüntettek mintegy félezren változatos eszközökkel a húsz éve Pécsett élő, holland születésű Simon Wintermans szervezésében. A kormánymédia azóta kiderítette, hogy Wintermans Soros György eltitkolt gyermeke, vagy unokája, még inkább mindkettő.
2018. 05. 06.
Orbán Viktor közelmúltbeli megszólalásai sokaknak teremtettek lehetőséget arra, hogy anyák napja alkalmából szép szavakkal emlékezzenek meg az anyukájáról.
Lesz élőlánc a Kossuth téren. Egyrészt a bíróság döntése nyomán, másrészt Orbán döntése miatt, utóbbi eredményeként rendőrök és TEK-esek alkotják az élőláncot.
2018. 05. 05.
Egyetlen olyan újságíró sem mehet be a parlamenti nyitónapra, akit az előző ciklusban akár csak egy napra is kitiltottak. Az ellenzéki képviselők tiltakozásul szomorúak lesznek.
Lázár a Hócipőnek bevallotta: nem ő kérte, hogy az utolsó sorban üljön a parlamentben, hanem Orbán ültette oda halmazati büntetésként, Hódmezővásárhely miatt.
A Fidesz EP-képviselői nem szavazták meg a szabad sajtó védelméről szóló uniós állásfoglalást, mert az szerintük nyomásgyakorlás eszköze lehetne, és akár oda vezetne, hogy megszűnik a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a közszolgálatiság.
Azért Potápi Árpádot, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát bízta meg Orbán Viktor azzal a feladattal, hogy a Nyugat-Európába kivándorolt magyar fiatalokat megpróbálja hazacsábítani, mert ha fordítva sül el a dolog, Potápiért nem kár.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.