2018. 05. 24.
Bár a 2-2-es végeredmény utáni 11-es párbajban az Újpest nyert a Puskás Akadémia ellen, amely így lemaradt a nemzetközi kupáról, Orbán nem tervez szankciókat. Csak az Újpest edzőjét, és pár játékosát meneszti.
Pintér Attila az elvesztett kupadöntő után kétszer is elmondta a köztévé riporterének: bízik benne, hogy a jövő héten is leülhet a kispadra. De arra is felkészül, hogy simán csak leülteti Orbán Viktor – tehette volna hozzá.
2018. 05. 23.
Áder kinevezte az új államtitkárokat, akiknek tréfásan megjegyezte: „Annyian vannak, mint az oroszok”.
Úgy tűnik, hogy Toroczkai és a Fidesz szándékai ellenére nem szakad a Jobbik. Hanem reped és törik.
A Fidesz értelmiségi holdudvara fájdalommal megtört szívvel vette tudomásul, hogy a jövőben nem vesz részt aktívan a párt kommunikációjában Németh Szilárd, mert Orbán túl intellektuálisnak találta a feladatra.
Ács polgármestere a Facebookon tudatta: a képviselők továbbra is bizalmat szavaztak neki, amennyiben nem elfogadható viselkedése miatt hajlandó magát pszichiáterrel kezeltetni. Tanácsért Orbán Viktorhoz fordult.
2018. 05. 22.
A V4-ben nálunk tartják a legkevesebben jónak a szocializmus 1989-es bukását, és itt a legkevésbé népszerű Angela Merkel és Macron. Honfitársaink jelentős részének hazai és nemzetközi értékítéletét jól mutatja, hogy a nagyhatalmak vezetői közül Magyarországon Putyin a legnépszerűbb.
Elszivárgott a víz a letenyei strandból. 30-40 millió forint lenne a felújítás, ám nincs pénze az önkormányzatnak. Emlékezetes, hogy nemrég a zalakarosi termáltó vize szivárgott el. Egyelőre se itt, se ott nem találták meg a titkos csővezetéket, amin a magyar vizet Izraelbe szivattyúzzák.
2018. 05. 21.
Orbánt is meghívták Harry herceg és Meghan Markle esküvőjére, ám Miniszterelnök Úrnak nem állt módjában elfogadni a meghívást, mert megtudta, hogy hiába saját fogyasztásra vinné, csak 5 kiló napraforgómagot vihet fel a repülőgépre.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a felcsúti általános iskola új épületének megvalósítását, amire bő 300 millió forintot biztosított. Az iskola specialitása lesz a gáz- és vízveztékszerelő szakkör.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.