2017. 11. 07.
Sokat elárul Szél Bernadettről és Medgyessy Péterről, hogy utóbbi számára előbbi jelenti a perspektívát.
Újabb 35 millió forintos uniós támogatást kapott L. Simon László feleségének vállalkozása, egyrészt azért, mert a férjnek nem sikerült megállítania Brüsszelt, másrészt, mert a feleség nem tudott idejében elugrani a támogatás elől.
A hivatalos magyarázat szerint műszaki hiba miatt tudott csak jóval később felszállni az Áder Jánost Jordániába szállító repülőgép a Liszt Ferenc repülőtérről, ám a valóság az, hogy a sok horgászbot miatt túlsúly mutatkozott.
2017. 11. 06.
Gulyás Gergely kijelentette, hogy Magyarországon nem lesz mecset, mert az a saját biztonságunk szempontjából negatívumokkal járna. Ezért lebontjuk az egri és a pécsi minaretet is.
Visszavonult Felipe Massa Forma-1-es pilóta. A brazil autóversenyző kénytelen volt közleményben kijelenteni, hogy nem azért döntött így, mint ha szexuális zaklatási ügyei lettek volna.
2017. 11. 05.
Kitört a pánik szombaton éjjel Kömlőn, a helybeliek kétségbeesetten hívták a polgármestert, mert azt hallották, hogy Pesten migránsok késeltek egy focimeccsen, és most a falujukba tartanak.
Balog Zoltán utasításba adta, hogy biztosítsanak pénzt a Magyar Hospice Alapítványnak, a közadakozásból eddig összegyűlt 5 millió forintot pedig utalják át Farkas Flórián szervezetének.
2017. 11. 04.
Több település polgármestere felajánlotta, hogy átmenetileg befogadja a migránsok által zaklatott kömlőieket.
Megkezdődött a 3-as metró felújítása. A valószínűsíthető közlekedési fennakadásokért Demszky a felelős.
2017. 11. 03.
A kevesebb mint kétezres lélekszámú Heves megyei Kömlő lakói feltették falujukat az ország térképére.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.