2017. 10. 19.
Annyi mindent kapnak a nyugdíjasok novemberben és decemberben Orbán Viktortól, hogy hálából közülük sokan már most leszavaznának a Fideszre és a KDNP-re, attól való félelmükben, hogy amikor tavasszal komolyra fordul a helyzet, akkorra elfelejtik, mivel tartoznak.
2017. 10. 18.
Meg fogja kapni a méltó választ Miniszterelnök Úrtól és szószólóitól George Soros, aki most azt vetette be Hazánk ellen, hogy vagyonának túlnyomó részét, bő 18 milliárd dollárt átutalt az úgynevezett Nyílt Társadalom Alapítványának, hogy végleg megvalósítsa a Soros-tervet.
Csányi Sándor szerint az andorrai vereség után kapott második esélyt nem tudta kihasználni a kedden menesztett Bernd Storck szövetségi kapitány, mert menet közben elfogyott körülette a levegő. Mélyen sajnálja ezt Csányi és Orbán is, de az a helyzet, hogy levegőből nekünk is kevés jut.
Orbán azért ad egy év pihenőt a CEU-nak, hogy ha úgy gondolja az egyetem, akkor ez idő alatt megszüntesse magát. Ellenkező esetben neki kell megtennie.
Nemcsak Donald Trump, minden idők amerikai elnöke tagadja, hogy szexuálisan zaklatott nőket, hanem tagadják ezt a nem zaklatott nők is.
2017. 10. 17.
A Fidesz arra buzdít, hogy közösen ünnepeljünk október 23-án, ám mivel kevesen férünk el a Terror Házánál, ahol Orbán Viktor mond ünnepi sorosozós-migránsozós beszédet, ezért a miniszterelnök azt tervezi, hogy sorra járja az ellenzéki pártok programjait, ott elvegyül a nép között, sőt, számos vidéki eseményre is ellátogat, ahol álruhában nyugdíjprémiumot osztogat.
A hívek felajzva várják az isteni terv tudójának, Orbán Viktornak az újabb kinyilatkoztatását, miután bejelentette: „Magyarországot a Jóisten is arra teremtette, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson a logisztikai iparban.” Néhány nap múlva jött a következő: „Magyarországot a Jóisten is arra teremtette, hogy a turizmusa legyen az egyik húzóágazata”.
A KFC vállalja a teljes felelősséget az indexes újságíró megveréséért, de azért nem bánná, ha a McDonald’s-ban is történne valami ilyesmi.
Pár napja megint ételt osztott a budapesti Blaha Lujza téren a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Sorosista Brüsszelita Magyarellenes Közössége.
2017. 10. 16.
Balog Zoltán bejelentette: a magyar állam ez évtől két ütemben 40 milliárd forintot szán arra, hogy Magyarország határain kívül bölcsődéket és óvodákat építsen. Egyik-másik ellenzéki párt vette csak a bátorságot, hogy óvatosan megkérdezze: miért csak ennyit?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.