2017. 04. 09.
Novák Katalin államtitkár büszkén mondta el, hogy kormányunk családpolitikája nemzetközi szinten is egyedülálló: GDP-arányosan majdnem az OECD-átlag kétszeresét fordítjuk támogatásra, miközben másutt támogatás nélkül kénytelenek a családok sokkal jobban élni, mint nálunk.
2017. 04. 08.
Kedden Brüsszelbe utazik Palkovics László, hogy tárgyaljon a lex CEU-ról, valamint az Európai Bizottság és a Fideszt is soraiban tudó, ám egyre kritikusabb Európai Néppárt minden tagjának átadjon egyet-egyet Orbán ajándékából: egy Állítsuk meg Brüsszelt! feliratú óriásplakátból.
Magyarország célja, hogy továbbra is Közép-Európa termelési motorja legyen, az Apollo Tyres pedig az egyik henger ebben a motorban – mondta Orbán az indiai cég gyöngyöshalászi abroncsgyárának ünnepélyes átadásán. A miniszterelnököt az átadás előtt és után is alaposan felpumpálták orvosai.
2017. 04. 07.
Pénteken is füstölt a 3-as metró. Az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki egy füstölt sonkát.
Kiderült: Budapest atlétikai vb-t rendezne 2023-ban. Ez a hat szó eddig 3,4 milliárd forintba került.
2017. 04. 06.
Levelet írt magának Áder János államelnök. A levélben arra kéri magát, hogy semmilyen módon ne kaszálja el a CEU-t ellehetetlenítő törvényt.
Eltűnt a gödöllői polgármesteri hivatal dolgozói által decemberben befogadott macska. Ezt az üzenetet hagyta hátra: „Elmentem pártot alapítani.”
2017. 04. 05.
Ferenc pápa levelet írt Ádernak, akit arra kér, ne írja alá a lex CEU-t. A levélre már válaszolt is Áder főnöke, Orbán Viktor, aki azt javasolja a szentatyának, hogy az egyház ne üsse bele az orrát világi dolgokba egy olyan, maximálisan szekularizált országban, mint Magyarország.
Oroszország álhírek terjesztésével próbálta meg befolyásolni a márciusi hollandiai választásokat – mutatott rá most közzétett éves jelentésében a holland hírszerző szolgálat. A magyar hírszerző szolgálatok büszkén adták hírül, hogy nálunk ilyenre nincs szüksége Oroszországnak.
2017. 04. 04.
Többek véleménye szerint ha egyszer majd eljön az idő, Orbánt is megilleti a gyorsított eljárás.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.