2017. 04. 04.
Soros ott szúrta el, hogy nem tudta: alkotmányos költséggel megmaradhatna a CEU.
2017. 04. 03.
Orbán Viktor megnyugtatta a kormánypárti frakciók tagjait, hogy minden rendben lesz CEU-ügyben, nem akar ő semmi különöset, csak azt, hogy Mészáros Lőrinc legyen a rektor, az oktatói kart pedig Kósa rektorhelyettes állítsa össze.
Száz erdélyi magyar egyetemi oktató, kutató és véleményformáló kérte nyílt levélben Balog Zoltánt, hogy vonja vissza a CEU működését veszélyeztető törvénymódosítási javaslatot. A levél alján jól látható Soros György aláírása és pecsétje.
2017. 04. 02.
Vasárnapi sajtótájékoztatóján Soros Györgynek és Simicska Lajosnak, illetve az általuk „rángatott” pártoknak ment neki Németh Szilárd, aki idő híján nem említette meg Putyint.
Az állam első számú ellensége címmel írt cikket a konzervatív Die Weltbe Wolf Lepenies német szociológus Orbánról, aki már fogalmazza a választ, amelynek címe: Az állam én vagyok!
2017. 04. 01.
„Csak nem hiszik azt, hogy komolyan gondoltam? Hát hülyének vagy gazembernek néznek engem? Csupán egy jól előkészített április 1-i tréfa volt!” Ezt nyilatkozta kacagva Orbán Viktor a CEU-üggyel kapcsolatban.
Az Európai Néppárt máltai ülésén jelen volt Orbán Viktor is, aki megszavazta az orosz propagandát és dezinformációs kampányt elítélő határozatot. Miközben a bal keze mutató és középső ujját keresztbe tette.
2017. 03. 31.
Orbán Viktor egy nem létező törvényre hivatkozva támadja a CEU-t, amely hiába ugrál, miután elvette tőlünk az olimpiánkat, el lesz zavarva.
Budapesten nyit pizzériát a sztárszakács Jamie Oliver. Eredetileg fánkozót akart nyitni, de arra – érthető okból – nem kapott engedélyt.
2017. 03. 30.
Harmadára csökkent a fiatal munkanélküliek aránya. Miután a kétharmaduk munkát talált külföldön.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.