2016. 10. 17.
Hillary Clinton mindegyik közvélemény-kutatónál vezet. Kivéve a Nézőpontot.
Orbán Viktor átszabja az Alaptörvényt. Spirálkötésűre.
Elsöprő győzelmet arattak a szocialisták. Montenegróban.
2016. 10. 16.
Közel egymillió forintot lopott el egy idős párt gondozó nő. Nagyon szomorúak vagyunk az eset miatt – nyilatkozta az idős párt elnöke.
Jövőre megváltozik a jogosítványért leteendő forgalmi vizsga. A változás lényege: mind a vizsga, mind a tanfolyam drágul.
2016. 10. 15.
Bayer Zsolt-os szövege miatt Balog Zoltán bocsánatot kért az evangélikusoktól, majd a bocsánatkérés miatt Bayer Zsolttól.
Eladta érdekeltségét az FHB Bankban a kegyvesztett Spéder Zoltán, aki elismerte a Hócipőnek, hogy kiszorulása van.
A Népszabadság szerzői egyelőre a hajléktalanok lapjában, a Fedél Nélkülben fognak publikálni. Egészen addig, amíg vagy a Fedél nélkül nem szűnik meg, vagy a hajléktalanok nem szűnnek meg.
Az Országgyűlési Őrségnek, Kövér testőrségének az egyik tagja is ott volt a pompeji romokon randalírozó fiatalok között. Mindössze szóbeli figyelmeztetést kapott, mert nem volt nála sokkoló.
2016. 10. 14.
Kifütyülték Orbánt az MTK-stadion avatóján mondott beszéde közben. Az MTI eddig nem adott róla hírt, de kis segítséggel most fognak rájönni, hogy a fütty a tetszésnyilvánítás hangja volt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.