2016. 10. 05.
Három, brit születésű, de az USA-ban dolgozó tudós kapta az idei fizikai Nobel-díjat. Széles Gábor épp csak lemaradt a dobogóról.
2016. 10. 04.
Több mint hatezer menekültet mentettek ki október 3-án Líbia partjainál, amikor megpróbálták elérni Európát. A Békemenet élharcosai felajánlották, hogy ha a kormány fizeti a szervezet költségeit, készek bármekkora létszámban odamenni, hogy felváltsák a partiőrséget.
Tavaly összesen 76,9 milliárd forintról mondtak le Orbánék a sportcélú támogatás utáni adókedvezmények miatt. Ez a tervezettnél 37-43%-kal több, mivel a javaslatban még csak 53,8-55,8 milliárd forint szerepel. Igaz, a magyar nép is 37-43%-kal lett sportosabb.
A rendőrök 18 milliárd forint közlekedési bírságot osztottak ki tavaly, ami azért nem fedezte a kvótanépszavazás költségét, mert a bírságnak sajnos csupán egy részét sikerült behajtani, már csak azért is, mert 5,5 milliárd forint külföldi rendszámú autókra esett. Hát ezért nem lett érvényes a referendum a Fidesz szerint.
Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága volt az egyik szervezője annak a kamionos versenynek, ahol az egyik feladatként meg kellett találni egy migránst, aki a rakodótérben bújt el. Minden kamionos kiválóan teljesített, közülük a legeslegjobb az a remek sofőr lett, aki a kamionban öt migránst is megtalált.
2016. 10. 03.
Orbán orvosai még nem tartják elérkezettnek az időt arra, hogy a miniszterelnököt felébresszék a mélyaltatásból, és megmondják neki, hogy elbukott.
Hamarosan következik az alkotmánymódosítás, amellyel végre eltörlik az idejétmúlt, és lám, használhatatlan népszavazás intézményét, és eljön a rendeleti kormányzás ideje.
Október 7-én ismertetik, hogy ki kapja idén a Nobel-békedíjat. Értelemszerűen a magyar miniszterelnök lesz az, akire 3 millió 300 ezren szavaztak.
Három súlyos megrovást osztottak ki azok között, akik Orbán szónoklata alatt nem tapsoltak elég ütemesen és hangosan a pódiumon.
2016. 10. 02.
Miután a Nemzeti Választási Bizottság az elmúlt napokban számos ügyben mondta ki, hogy azok jogsértőek, érvénytelen lesz a mai népszavazás.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.