2016. 09. 21.
Hamis vádnak, koncepciós támadásnak tartja Patyi András, az NVB elnöke azt a felvetést, hogy többszörös pozícióhalmozása miatt ő ne lenne független a kormánytól. Mint mondta, épp annyira független, mint Polt Péter.
2016. 09. 20.
A Pákh Imre keresetét elutasító bírósági ítélet kimondja: amennyiben nem tetszik Pákhnak az ítélet, fessen magának másik Munkácsyt.
Az MSZP megmagyarázta: azért delegáltak nagyon kevés embert október 2-ára, a választási bizottságokba, mert látni se akarják, mi folyik ott.
Kormányrendelet készül, amely kimondja: a nemzet egységének erősítése céljából minden cégnél munkakezdéskor közösen el kell énekelni a Himnuszt, munka végeztével pedig a Szózatot.
Egy most készült felmérés szerint egyre többen vannak, akik a népszavazási kormánykampány hatásának is betudhatóan azt mondják: „Valóban el kell menni! Ebből az országból”.
2016. 09. 19.
Annak érdekében, hogy még sikeresebben riogassák a népeket, Orbán Viktor kiadta az ukázt a migránsfórumokkal haknizó embereinek: „Mindenki vigyen magával még egy migránst!”
Nagy dobásra készül a kormány. Mivel az orvoshiányon nem tud változtatni, engedélyezi, hogy a külföldre távozott orvosok kezeljék és műtsék az itthoni betegeket. Skype-on keresztül.
2016. 09. 18.
Ferenc pápa újra a menekültválságról beszélt. Mint mondta, nagy szükség van a könyörületességre és nagylelkűségre. A KDNP azonnal reagált, azt üzenve a pápának, hogy szálljon le végre Orbánról.
A szlovák elnök élesen bírálta Orbán Viktort. Egyebek között úgy fogalmazott, hogy az Orbánéhoz hasonló kijelentések ártanak igazán az EU-nak. A szlovák elnököt bekérette magához Szijjártó Péter.
2016. 09. 17.
Egy Isztambulból Stockholmba tartó járaton szült egy szíriai nő. Óriási szerencséje, hogy nem Budapestre akart repülni, mert a legjobb esetben is az történt volna, hogy visszafordul velük a gép. De sokkal rosszabbul is járhatott volna.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.