2014. 06. 01.
Több híresség mellett a Horgászat nagykövete, Áder János köztársasági elnök is részt vett egy horgászversenyen Sukorón. Áder az ATV Híradónak hobbijáról azt mondta: kéthetente elmegy valamelyik tópartra, mert a víz már önmagában nyugtató – pláne, ha halat is fog az ember. Áder sikerélményéről testőrségének azon tagjai gondoskodnak, akik búvárfelszerelésben a víz alatt a horgára akasztják a halat.
2014. 05. 31.
Június 30-án az ország hét megyéjében, összesen 842 településen leáll a kéményseprői közszolgáltatás. Ipartestületük szerint a kényszerű lépés hátterében az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása áll. Felkészülnek: a szemétszállítók.
Meccs közben írja a szabályokat és pillanatnyi érdekei szerint alakítaná át az önkormányzati választási rendszert a Fidesz – írja a Political Capital. A koncepció beszűkíti az ellenzék mozgásterét, de több ponton alaptörvény-ellenes is lehet. Nosza! Úgyis rég módosították.
2014. 05. 30.
Horthy Miklósnak nem lehet szobra Magyarországon az 1944-es német megszállást követően játszott szerepe miatt – jelentette ki L. Simon László, a Fidesz kultúrpolitikusa. Azt nem mondta el, hogy Kövér Lászlóval vagy másokkal fogja ledönteni a már felállított Horthy-szobrokat.
Miután kiderült, hogy Lázár János átlagosan félmillió forintért szállt meg éjszakánként egy társával a kiküldetésein, csak, hogy ne kelljen semmit elárulnia, inkább kifizeti a felhasznált kétmillió forintot. Legfeljebb ősszel, csehországi vadászatán néhány fácánnal kevesebbet lő majd.
2014. 05. 29.
Hosszú közleményben fejti ki a kormány nevében Csepreghy Nándor, hogy miért is volna joga vizsgálni a KEHI-nek a Norvég Alap kifizetéseit. Norvégia szerint ehhez nincs joga. A kormány szerint Norvégia mondjon le.
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy annyi év után újra együtt zenél Ákos és volt bonanzás társa, Hauber Zsolt. Az Emberforrás Erőminisztérium az új Ákos-zenekar támogatására máris félretett pár száz millió kulturális forintot.
2014. 05. 28.
Május 27-28-án az Interszputnyik Nemzetközi Űrtávközlési Rendszer és Szervezet Budapesten tartja a Tanács XLII. ülését. Az alkalomból aláírtuk azt a csatlakozási szerződést, amellyel Magyarország teljes jogú tagjává vált az Interszputnyiknak. Még nem dőlt el, hogy az Interszputnyik Dalversenyen Ákost vagy Keresztes Ildikót indítjuk.
Szerdán egynapos összetartáson vesz részt a magyar labdarúgó-válogatott, majd annak végén, 18 órától a Puskás Akadémia FC csapatával játszanak, zárt kapuk mögött. Sajnos, nem lehet megoldani, hogy legalább arra az időre engedjék be a híveket, ameddig a történelmi egyházak kéviselői megáldják a labdát, a bírókat és a focistákat.
2014. 05. 27.
A vasárnapi, európai parlamenti választáson – amint azt előre sejteni lehetett – első helyen végzett a Nemzeti Akácfa és a Nemzeti Adózatlan Házipálinka. Második lett Putyin Oroszországa. Az MSZP pedig nemsokára megkezdi a választási kampányt és az újabb megújulást.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.