2013. 04. 25.
A bíróság másodjára jogsértőnek minősítette és hatályon kívül helyezte a rendőrségi tiltást, tehát más elnevezéssel és módosított útvonalon elvileg vonulhattak volna vasárnap a Nemzeti Érzelmű Motorosok. A motorosok most azt követelik, hogy két héten belül ismételjék meg nekik az Élet menetét.
2013. 04. 24.
A nemzeti dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat nyerteseinek nagy része - sokak szerint - Fidesz-közeli „csókos”. Az 5400 koncesszió közül 1417 nem kelt el, mert a potenciális pályázók ezekben nem láttak fantáziát. A törvény szerint ezeket szocialistáknak, DK-soknak és Együtt 2014-eseknek kell majd működtetniük.
Az MLSZ a Fradit 500 ezer, a Diósgyőrt 200 ezer forintra büntette szurkolóinak a két csapat vasárnapi bajnoki mérkőzésén tanúsított magatartása miatt. A diósgyőri drukkerek fogadkoznak, hogy behozzák a 300 ezer forintos lemaradást. Egyben felhívják a figyelmet a meccs utáni, pontot érő késelésre.
2013. 04. 23.
„A Fidesz hazudik, és ezért felelni fog” - írja közleményében az MSZP, amely - állítása szerint - a jövőben jogi útra visz minden olyan fideszes kijelentést, amely szerint a szocialisták nem a magyar emberek érdekében kormányoztak vagy kormányoznának. A Fidesz válaszközleménye leszögezi: ez a tény is bizonyítja, hogy teljes a demokrácia. Aki akar, hazudik, aki akar, feljelent.
A kormánynak összehangolt munka eredményeként, a miniszterelnök irányításával sikerült barátságos szintre, a Richter-skála szerinti 4,8-4,9 erősségűre szorítani a kedd hajnali földrengést. A Fidesz aláírásgyűjtést kezd a 4,5-es földrengésekért.
2013. 04. 22.
Kiderült, hogy mi vezetett a DVTK-FTC-meccs utáni késeléshez. A két csapat szurkolói abban nem értettek egyet, hogy mikor célszerű megrendezni az MSZP és az Együtt 2014 közötti első egyeztetést.
Idén nincs szükség az IMF pénzügyi segítségére, a kérdés az, hogy 2014-ben szükség lehet-e majd egy ilyen megállapodásra - nyilatkozta Washingtonban Varga Mihály, aki az IMF és a Valutaalap tavaszi ülésszakán vett részt. Ez azt jelenti, hogy a tavasz meghozta az új IMF-pávatáncot.
2013. 04. 20.
A Nagy-Britanniában munkát vállalni készülő magyarokat arra figyelmeztetik a londoni konzulátus munkatársai Facebook-oldalukon, hogy egyre kisebb az esélyük munkát találni. Ezért inkább célozzák meg a tengeren túlt.
Lezaljott az utolsó Critical Mass. Mivel egyre többen választják a kerékpáros közlekedést a fővárosban, a mozgalom elérte célját, ezért vetnek véget a szervezők a felvonulásoknak. Jövőre és attól kezdve a gyalogosok gyűlnek össze a maguk Critical Mass-jaira, követelve, hogy a kerékpárosok takarodjanak le a járdáról.
2013. 04. 19.
Magyarország a Lego mintájára, jóformán teljesen azonos alapelemekből egy külön világot épített ki - mondta Orbán Nyíregyházán, a dán világcég új gyárának alapkőletételén. Kijelentését nagy tetszéssel fogadták a jóformán teljesen azonos alapelemekből összerakott, Fidesz-rajongó Lego-emberkék.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.