2013. 04. 02.
A Napi Gazdaság szerint elméletileg akár negyedmillió lakást is be lehet vonni a szociális lakásprogramba. Aprócska nehézség, hogy ezeket a lakásokat hogyan szállítsák el Ócsára.
Budapesten tárgyalt a bolgár államfő. A magyar-bolgár kapcsolatokat erősíti az a tény - és erről koszorúzáson is megemlékeztek a felek -, hogy Orbán Viktor Bulgáriából írt levélben ajánlotta 2010 nyarán köztársasági elnöknek Schmitt Pált.
2013. 04. 01.
Szolidaritásból húsvét héfőn sokfelé elmaradt a locsolás.
Ha egy kormánytöbbség pillanatnyi politikai érdekei mentén nagyon gyakran változtatja egy ország a törvényeit, vagy az alkotmányt, akkor felmerül a kérdés, hogy érvényesül-e még a jogállamiság - mondta a hvg.hu-nak John Shattuck, a CEU rektora. Ugyanakkor tény, hogy John Shattuckot eddig még nem vitték be kihallgatásra a rendőrök.
2013. 03. 30.
Pénteken reggel kihallgatásra vitték a rendőrök a HaHa három aktivistáját, éjjel pedig két tucat rendőr razziázott a Király utcai Sirályban. Korábban részben ezen a szórakozóhelyen szervezték a Fidesz-székház elleni akciót. A Kocsis Máté, Selmeczi Gabriella páros azt üzeni a fiataloknak, hogy köszönjék meg, amiért nem a fradigárdista székházvédőket küldték rájuk.
Gyurcsány Ferenc - Facebook-oldala szerint - a húsvéti hosszú hétvégét Franciaországban tölti ott tanuló lánya, Anna meglátogatásával. 1. Ilyenkor hagyja itt a hazáját? 2. Miért tanul külföldön a lánya? 3. Elhagyta a családját.
2013. 03. 29.
Sem személyi, sem szervezeti felelősségre vonást nem javasolt Pintér Sándor a hóhelyzet kezelése kapcsán. Örülhetnek a hókáoszt rosszul kezelő autósok, hogy ezek szerint megússzák a büntetést.
Számos email érkezik ezekben a napokban a Fidesz pártközpontjába. A levélírók az iránt érdeklődnek, hogy mi legyen a véleményük Észak-Koreáról.
2013. 03. 28.
Támogatni kell a kabinet küzdelmét a rasszizmus megnyilvánulásaival szemben - hangsúlyozza a Magyar Corvin-lánc Testület, amelynek tagjai a közelmúltban eszmecserét folytattak Orbán Viktorral. A Corvin-lánc kitüntetést Horthy Miklós alapította, akinek támogatása szintén jó kezekben van - nyugtat meg mindenkit a testület.
A fogyasztóvédelem húsvéti ellenőrzései során több helyen talált olyan, hazai készítésű lósonkát, amin - szabálytalanul - nem volt feltüntetve, hogy a ló melyik részéből készült.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.