2013. 04. 19.
Washingtonban, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank szokásos, háromnapos tavaszi gyűlésén Varga Mihály, Matolcsy György és az MNB alelnöke, Balog Ádám is részt vett. Tárgyalás nem volt, csak ellenőrizték, hogy áll a „mi bankunk”.
Jelentős összeggel támogatta tavaly és tavalyelőtt is a Haza és Haladás Alapítványt az OTP Bank és a Mol is. Így, hogy a Bajnai-féle alapítvány nyilvánosságra hozta e tényt, az idén fizethetik is vissza.
2013. 04. 18.
A Fidesz úgy érzi, hogy ismét győzött az Európai Unióval szemben. Az Európai Unió is így érzi.
A Belügyminisztérium valamennyi rendelkezésére álló eszközzel fellép a Pax Hungarica Mozgalom Adolf Hitler emlékére szombatra meghirdetett túrájának szervezőivel és résztvevőivel szemben. Azt tanácsolják nekik, hogy alternatív megoldásként túrázzanak Horthyért.
2013. 04. 17.
Margaret Thatcher temetésén jelen volt Orbán Viktor és José Manuel Barroso is. A múltkori levélváltás után - jó esetben - végre személyesen is megismerhették egymást.
Sajnálkozásának adott hangot Reinhold Lopatka osztrák külügyi államtitkár amiatt, hogy Orbán egy interjúban arra utalt: az osztrák gazdák többsége nem törvényesen tevékenykedik Magyarországon. Már születik is a viszonválasz: „Kitakarítjuk a labancokat hazánkból!”
2013. 04. 16.
Az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből, ezt Brüsszelben is meg kellene érteni - mondta Orbán a Katolikusok a közéletben elnevezésű bilbaói konferencián tartott beszédében. Megígérte: legközelebb bemutatja, ő hogyan bújt bele a keresztény bőrbe, ami mára teljesen ránőtt.
Az Országgyűlés mai ülésén az alaptörvény márciusban elfogadott negyedik módosításához kapcsolódó törvényváltoztatások tárgyalásába kezd. Navracsics Tibor indítványában szerepel, hogy az alaptörvény lapjait mostantól gémkapoccsal kell összefűzni, hogy bármikor cserélhetők legyenek.
2013. 04. 15.
Orbán Viktor megüzente az Európai Uniónak, hogy csak komoly politikai feltételek mellett vagyunk hajlandóak elfogadni az EU által ránk erőszakolt továbbbi sok milliárd eurós támogatást.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Lego Manufacturing Kft.. A társaság évente átlagosan 1200-1300 embert foglalkoztat. Szó van róla, hogy a kormány megpróbálja a dolgozók méretét negyedére csökkenteni, akik így négyszer annyian lehetnének.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.