2012. 11. 22.
Orbán a kohéziós alapok csökkentésének tervéről: „Itt tehát egy olyan diszkrimináció, egy speciálisan magyar sérelem bontakozik ki a szemünk előtt, amelyet Magyarország miniszterelnökeként nem áll módomban elfogadni.” Ez világos beszéd: le fog mondani.
Salamon Lászlót és Péterfalvi Attilát jelölheti jövőre alkotmánybírónak a kormány - írja az Origo. Ezzel teljes lesz a Fidesz által delegáltak többsége az Alkotmánybíróságban, amely ezután felkérheti külső szakértőnek Kövér Lászlót, Szijjártó Pétert, Áder Jánost és Orbán Viktort, fejenként két-két szavazati joggal.
A diákszövetség becslése szerint tízezren vettek részt azon a fővárosi demonstráción, amelyen a felsőoktatás költségei és a szociális juttatások csökkentése ellen tiltakoztak a tüntetők. A HÖOK emailben üdvözölte a Londonban felvonult angol fiatalokat.
2012. 11. 21.
A hazai autóipari bővítések azt bizonyítják, hogy mára Magyarország lett Európa egyik legversenyképesebb gazdasága - mondta egy üzemcsarnok átadásán Szijjártó Péter. Matolcsy György közleményben ismerte el, hogy kettejük versenyében Szijjártó felzárkózott mellé.
Bajnai az ATV-ben azt mondta a Civil Összefogás buszos kampányáról: örül neki, hogy a veszteséges BKV-hoz olyan módon is jut némi pénz, amihez ő az arcával hozzájárult. Giró-Szász, aki Lukasenka kapcsán is érti a tréfát, úgy véli, Bajnai csak viccelt.
Brüsszeli sajtóértesülések szerint komoly nézeteltérés támadt a Nemzetközi Valutaalap és az eurózóna pénzügyminiszterei között Görögország finanszírozásával kapcsolatban. A magyar kormány egyelőre nem foglal állást, miként a palesztin-izraeli konfliktusban sem.
2012. 11. 20.
Az IMF szerint a Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett több gazdasági intézkedés nem fenntartható jellegű, és nem segíti a növekedést. Elemzők szerint a harmadik csomaggal biztossá tettük, hogy nem lesz IMF-megállapodás. Helyes! Nem fognak diktálni nekünk! Ha nem akarjuk, nem leszünk fenntarthatók.
LMP-recept: Végy két szárnyat, és tedd a levesbe!
2012. 11. 19.
Az LMP kongreszusán arról is döntöttek, hogy csak azok a választók csatlakozhatnak hozzájuk, akik átesnek egy antigyurcsányista és antibajnaista átvilágításon.
Plágiumgyanúsnak ítéli a hvg.hu Semjén Zsolt teológiai doktori dolgozatát. Semjén titkársága közleményben teszi helyére a vádat, mondván, hogy a doktori disszertációt Semjén Zsolt már régen meggyónta. Ellentétben Gyurcsánnyal.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.