2012. 11. 17.
Egy évvel ezelőtt jelentette be a nemzetgazdasági tárca, hogy hazánk ismét az IMF-hez fordul. A kormány az alkalomból vicces születésnapi meglepetéspartit rendez, amelyen az érkező EU-IMF-delegáció arcába tortát dob.
Lehullott a lepel a Voice nagy titkáról. Somló azért rágózik szüntelenül, mert jó féléve leszokott a cigarettáról, és így pótolja. Hogy miért kell nyitott szájjal rágógumiznia, annak megválaszolására közönségszavazást indít a TV2.
2012. 11. 16.
December utolsó harmadában és január első hetében zárva lehetnek a nagy egyetemek, hogy ezzel csökkentsék téli működési költségeiket - írja a Népszabadság. Viszont mától nyitva a Városligeti Műjégpálya.
Kormányzati tervek szerint ezentúl páros heteken a választási törvényt módosítják, páratlanokon az Alkotmányt.
2012. 11. 15.
Magyarországon nincsenek megszorítások, nem voltak és nem is lesznek, a kabinetnek csak akciótervei, átszervezései vannak, a terheket pedig kifejezetten a nagy cégekre és a bankokra helyezi, nem pedig az emberekre - jelentette ki Orbán Viktor újságírók előtt. A média jelen volt dolgozói becsülettel talpon maradtak.
Szellemi, morális válság is kialakult az őszödi böszmének köszönhetően - jelentette ki Kövér László a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének kerekasztal-beszélgetésén, ahonnan senki nem akarta kivezettetni.
2012. 11. 14.
Felminősítette Lettországot a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a döntést a lett gazdaság erőteljes növekedési kilátásaival indokolta. Giró-Szász András rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem hagyjuk magunkat zsarolni.
Balog Zoltán azt ígérte, a pedagógusok lesznek az elsők, akiknek a béremelésére fordítják azokat az összegeket, amelyeket a jövő évi költségvetésben szeretnének látni. Több szakma képviselői felhördültek, és irigyen, ellenségesen tekintenek a pedagógusokra: Már megint ők kapják a legálságosabb ígéretet?
2012. 11. 13.
Két éven belül a harmadik elnököt rúgta ki az államkincstártól Matolcsy György. Ugyanakkor két éven belül egyetlen Matolcsyt se rúgott ki Orbán a kormánytól.
Internetes kommentelők továbbra is kóstolgatják a kormánypárti politikusokat. Most azzal próbálkoznak, hogy P. Ferenc Z. kerületi polgármestert írnak, vagy például K. László házelnököt, azt tapogatva, meddig mehetnek el retorzió nélkül.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.