A hidegfúziótól Micimackóig

Para-Kovács Imre
2008. 05. 23.
- Számomra az, ami a forradalom ötvenedik évfordulóján történt, egy olyan "negatív fénycsóva", ami rávilágít arra, hogy milyen sérülékeny is a mi demokráciánk, jogállamiságunk - nyilatkozta Balog Zoltán a Magyar Szemle című folyóiratnak. Az újságíró ezután azt kérdezte, hogy "Kicsiben olyasmi ez, mint amit az Egyesült Államoknak, illetve a nyugati világnak a 2000. szeptember 11. (sic! - a szerk.) jelentett?". A Fidesz politikusa azt válaszolta: "A magyar élet szempontjából feltétlenül". (Népszava)

Hócipő: Szerintünk is olyan, sőt, amennyiben szabadna kicsit magunk felé hajlítani a kezünket, azt mondhatnánk, hogy az Egyesült Államoknak és a nyugati világnak olyan volt nagyban 2001. szeptember 11., mint a mi sérülékeny demokráciánknak a forradalom ötvenedik évfordulója, azonban itt nem érdemes megállni, és feltesszük a kérdést: Ha Oszama bin Laden levágatná végre azt az idióta szakállát, ki tudná megkülönböztetni Gyurcsány Ferenctől?

Balog Zoltán: Senki, sőt, már most is úgy hívják a barlangjában, hogy a szakállas Gyurcsány, tehát a valóság megelőzte a fantáziát.

Hócipő: Mondhatjuk-e határozottan, hogy amikor az Élet és irodalom nyilvánosságra hozta Orbán Viktor nemtaggyűlésen elhangzott furcsa kijelentéseit, akkor ez kicsiben olyan volt, mint a Katyni vérengzés?

Balog Zoltán: Feltétlenül.

Hócipő: Ez esetben feltétlenül megállja a helyét, ha mirelit borsó reklámokat úgy értelmezzük, hogy tulajdonképpen a Holokausztot képezik le kicsiben...

Balog Zoltán: Tulajdonképpen, igen.

Hócipő: ...és a hideg fúzió ebben az értelmezésben megfelel részben Napóleon utolsó hadjáratának, illetve valamicskét emlékeztet Fülesre a Micimackóból, egy különösen borongós napján...

Balog Zoltán: Elvesztettem a fonalat.

Hócipő: Köszönjük.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6  •  III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni! Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja Dési János: a fény és a sötétség küzdelme Verebes István kampányvideó-javaslatai A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.