Magyar csapatás

Para-Kovács Imre
2014. 02. 04. · Hócipő 2014/03
Engem nem zavar, ha az ellenzék is kampányol, amennyiben ezt otthon, a négy fal között teszi. Nem körmenet ez, elvtársak, hogy kivigyük az utcára, elvégre mindannyian pontosan tudjuk, hogy a kampány az kampány, és nem elfogulatlan, független tájékoztatás. Nem várható el egy párttól, hogy az igazat mondja magáról ilyen esetben, hanem – az eddigi tapasztalatok alapján – dicséri magát, kiemeli kedvező tulajdonságait, felhívja a figyelmet saját nagyszerűségére, valamint olyasmiket állít a jövővel kapcsolatban, ami nyilvánvaló hazugság, mert a jövőben is ellenzékben lesz, onnan meg nem lehet kormányozni.Ha az emberek hiteles tájékoztatásra vágynak az ellenzékről, azt megkapják a köztévében meg a közrádióban, nem beszélve a független civil szervezetekről, ugyanez kötetlenebb, szórakoztatóbb formában a TV2-n és a Class FMen, és a Helyi Téma is segít.
Az ellenzék egyébként is béna, milliókat kellett költenünk Gyurcsány Ferenc felépítésére, mert maguktól erre sem lettek volna képesek. A szarból hoztuk vissza a DK-t, kedves ellenzék, a buszok segge egészen elkopott a sok festéstől, még szerencse, hogy már nincsenek farmotoros Ikarusok, mert ott nehezebb lett volna megoldani, de visszahoztuk, ahelyett hogy sírdogálna az 1% alatti pártocskája élén, most nagy kegyesen lemond a miniszterelnök-jelöltségről. A hülye ellenzék meg hagyta volna veszni a 2006-os győzőt. Medgyessy Pétert csak azért nem rángattuk vissza az összefogásba, mert odaláncolta magát a konyhaszekrényéhez, de Schmuck Andort például egészen szépen sikerült pályára állítani, csak elbénázta a végén.
Csak finoman jegyezném meg: az ellenzéki kampányt hamarabb kezdtük, mint a sajátunkat, Mesterházy, Bajnai, Hagyó Miklós már mind-mind kint az utcán, Orbán Viktor meg még sehol. Nem kell megköszönni.
Az utak mentén nem lesznek politikai hirdetések. Ennek több oka is van, de most csak a két legfontosabbról szólnék, mert csak. Szóval, az utak arra valók, hogy azokon autók és buszok közlekedjenek, esetleg motorok és teherautók. Biciklisták is, ja.
Na most a vezetés figyelmet igényel, ahogy egykori gépjárművezetés-oktatóm mondta mindig: a vezetés veszélyes üzem, mert a vas nehéz, a gyors vas meg még nehezebb. Megy az autó, trallalatrallala, a sofőr meg egyszer csak meglátja, hogy az ellenzék kampányol az út mentén, és nem figyel az útra, aztán máris megtörtént a baleset. Nincs kampány, nincs baleset, ezt nem olyan nehéz megérteni.
A másik ok az, hogy már előre eladtuk Lajossal az összes plakáthelyet független civileknek, akik hamarabb ébredtek, kedves ellenzék, már 2006-ban lefoglalták az összes helyet, mert a civil társadalom pezseg, ott nincsenek kihagyások, átaludt évek, meg minden.
Brekeghet az amerikai majdnem nagykövet (egyébként ezek mind brekegnek, olyan, mintha egy rohadt békaeső közepén élnénk, csak jönnek, és még ide sem értek, máris brekegnek, aztán csak néznek majd hülyén a vagonajtó mögül, ha az idegenrendészet teszi a dolgát, de mindegy), a mi nagy barátunk Oroszország, ahol egyrészt nem verik a négereket, másrészt meg azokat, akik megérdemlik, úgyszólván napi rendszerességgel. Csak mondom.
Rakétájuk is van, meg bombájuk, ha sokáig próbálkozik az EU meg az USA, akkor van a környéken más katonai szövetség is, mint a NATO, ha értik, mire gondolok. Hülye picsa. Nem akarom felizgatni magam, de amikor valaki még ide sem ért, ráadásul kereskedelmi tévés producer, akkor vagy kussoljon, vagy mondja azt, amit mi, mert nehéz élete lesz, de tényleg, mert direkt nem takarítjuk el a havat egész Budán, ha közértbe akar menni.
Arról azért küldtem egy memót Szijjártónak, hogy nézzen már utána, hogyan csinálják ezek a szopott gombóc komcsik, hogy mindig azt ugatja az amerikai nagykövet, meg a brüsszeli izé-faszom, amit ők nyomatnának a kampányukban, ha lenne, mert ehhez nagyon értenek, már az energiacella esetében is kiderült, hogy megvették a világ minden fizikusát. De miből?!, az rejtély.
Lehet tehát megnyugodni, lesz kampány, csak szolid, mert a magyarok nem szeretik a durva és hangos kampányokat, aztán mindenki visszatér a normális kerékvágásába, előzetesbe, házi őrizetbe, ilyesmik, nem kell felforgatni az országot egy választás miatt, folytatódik a csapatás, nem lesz itt semmi látnivaló, köszönöm szépen.
(A Fidesz kampányfőnökének beszédét lejegyezte Para-Kovács Imre)
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/18 • VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve!
Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is!
Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is
Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut
Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is
Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot
A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona
Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este
2026/18 • VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve!
Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is!
Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is
Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut
Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is
Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot
A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona
Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





