Tétnélküli este Pribramban (Magyarország - Németország 1:2)

Ürmös Zsolt
2008. 07. 21.
Újra Eb lázban ég az ország! A svájci-osztrák foci Eb-vel ellentétben az U19-es Eb csehországi küzdelmeiben már mi, magyarok is érdekeltek vagyunk. És nem is akárhogy szerepel eddig a csapat! A bolgárokat és a címvédő spanyolokat is 1-0-val pipáltuk ki, így kvalifikálva magunkat az elődöntőbe. Mondhatjuk, ilyen is régen esett már meg magyar focistákkal, hogy tétnélküli edzőmeccsel kerülhetnek be egy Európa-bajnokság elődöntőjébe. Azért szeretem az utánpótlás meccseket, mert ezen a szinten még tiszta a foci. Nincsenek még sztárok, sztárallűrök, és hiányoznak az Oscar-díjas színészi alakítások is.

Valami elkezdődött a hazai labdarúgásban. Hasonló dolog, mint ami a 90-es évek elején a jégkorongban történt. Akkor, ott, egy Kercsó Árpád nevű erdélyi hokiőrült úgy döntött, eljön Magyarországra, és Dunaújvárosban egy pár srácot megtanít erre a jeges sportágra. Csak három név az újvárosi srácok közül: Ladányi, Tőkési, Szélig. Ők azóta már világbajnokok! Valami hasonlónak kezd beérni most a gyümölcse a magyar fociban is. Amit úgy hívnak, Agárdi Futball Akadémia. Csak pár név az agárdi diákok közül, akik már külföldi elitligákban edződnek: Németh, Simon, Gulácsi.

Az olaszok egy gólgazdag összecsapáson 4-3 arányban győzték le a házigazda csehetek. Így ha a németek ellen nyerünk, csoportelsők vagyunk, és a házigazda csehekkel meccselhetünk a döntőbe jutásért. Ha ikszelünk, vagy kikapunk, a talán könnyebb falatnak tűnő - de furcsa ezt leírni - olaszokkal játszunk. Valljuk be őszintén, nem ehhez szoktunk, mi hazai focidrukkerek...

Horst Hrubesch a német csapat szövetségi kapitánya mégsem vette félvállról a mérkőzést. Kijelentette: „Meg akarjuk nyerni a csoportunkat és a tornát is”. A németek kezdőcsapata csak egy helyen változott, míg Sisa kapitány - a holland módinak megfelelően - pihentette a kulcsembereket, hét új játékosnak adva így lehetőséget a kezdőben.


- Enyém!

A meccs elején látszik, a németek tényleg komolyam gondolják, hogy győzni jöttek. Ennek megfelelően az első perecekben össztűz alá veszik a magyar kaput. De szerencsére a Gulácsit helyettesítő paksi portás Pokorni állja a sarat. Az első negyedórában szinte tábort vernek a tizenhatosunk elé, de a védelem jól zár, nem hiába nem kaptunk még gól eddig az Eb-n. A második 15 percben már enyhül a német fölény, kezdünk partiban lenni. Ha boxmeccs lenne, ezt a negyedórát Szántó Öcsi bácsi biztos nekünk adná.

Aztán a 36. percben Szabó már csak a gólvonal mögül tudja kikanalazni a labdát, Reinartz góljával vezetnek a németek. Azért szégyenkezni nem kell, a Hrubesch tanítványok a selejtezőkben összesen 29 gólt rúgtak, és a csoportkörben is 5-nél tartanak.


- A védőt belőttem, de hol a labda?

A szünetben a német kapitány kettőt cserél, és Hajas László nagy örömére pályára lép egy igazi „Bundesliga sérós” ifjú titán is. A mieinknél nincs csere, és szerencsére „Bundesliga séró” sem!

A második félidő is német fölénnyel kezdődött, de a magyar csapat is jelzi, hogy pályán van. Nsereko felállítja az „égbebikázás” rekordját, már sokadszorra lövi ki a labdát a stadionból. Az 54. percben Simon parádés kapura sarkallt labdáját nagy reflexszel védi Zieler. A németek támadnak, mi meg próbálunk kontrázgatni becsülettel. Az 59. percben Nikházi emel mellé. Már vannak helyzeteink, de csak nem sikerül a kapuba találni. Lehet, hogy azért, mert ezen az Eb-n csak nekünk nincsen néger csatárunk? De Simon rám cáfol, a 74. percben Szabó beívelését, okosan bebólintja a hosszú sarokba! 1-1! Lehet, hogy mi leszünk az utánpótlás Eb törökjei? Épp ezen morfondírozok, amikor Risse hatalmas erővel kilövi a jobb sarkot. 1-2. A hátralévő időben még voltak helyzetek, de az eredmény már nem változott. Elvesztettük ezt a tétnélküli mérkőzést. Következik az elődöntő szerdán Pilsenben, Olaszország ellen, már tétért! (Az MLSZ mindenki meghív a mérkőzés helyszínére, hogy együtt szurkoljunk a fiúknak, és még ajándékot is adnak! Fogadjunk, hogy az ajándékot frissen fogják csapolni...)



- Mit keres egy mohikán az Eb-n?

Nem mellékesen kijutottunk a jövő évi egyiptomi U20-as VB-re. Az Európából kijutott válogatottak névsora önmagáért beszél: Olaszország, Csehország, Anglia, Németország, Spanyolország és Magyarország. Azért ez így elég jól hangzik...

Ui.: A fiatalok meccsével párhuzamosan a Sport 1-en a magyar Szuperkupa döntőt közvetítették élőben. A színvonalról csak annyit, hogy nem bírtak egymással a csapatok. A 120. percet már a világítás sem bírta. Puhl Sándor elkövette a hónap mondását, vagy valaki felkapcsolja a világítást, vagy Demjén Rózsi szavaival élve azt üzeni a játékosoknak: „Várj míg felkel majd a nap!” Én várok! Talán szerdán Pilsenben felkel...

A Hócipő exluzív képei a Szuperkupa tizenegyes-rúgásairól:






HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.