A kormány a helyén van

Para-Kovács Imre
2014. 04. 16. · Hócipő 2014/08
Egyesek nagy meglepetésére, a már a választási törvénnyel elcsalt választásokat megnyerte a Fidesz, ráadásul valószínűleg kétharmaddal, pontosan a terv szerint, a baloldali és az ökoszociális pártok lelkes asszisztenciájával. A Fidesz biztosra ment: az ellenzék nem kampányolhatott az utcán, nem jelenhetett meg a televíziókban, rádiókban, nem írtak róla az újságok, leszámítva néhány marginális médiumot. A kamupártok özöne sem segített a kormányváltásban, legalább három hasonló nevű párt is indult, mint – a végül – kormányváltók néven próbálkozó egyesült bal- és liberális oldal, csoda, hogy egyáltalán bekerültek a parlamentbe, tényleg le a kalappal a magyarok előtt, hogy a földig érő szavazólapon megtalálták a megfelelő kockát, amibe ikszet tehettek. Tehettek volna…

Évek óta tudja mindenki, hogy ez a választás nem lesz fair, aztán most mégis megy a nagy csodálkozás, hogy nem fair eredmény született. Mégis mit vártak, Hölgyeim és Uraim! A magyarok kollektív megvilágosodásában bíztak? Isteni beavatkozásban? Abban, hogy a Fideszszavazók átalusszák a vasárnapot?

Lehet, hogy a nemzetgazdaság egy ide-oda rángatott rozoga szekér, hogy az oktatást analfabéták alakítják át rosszabbról rosszabbra, de a választási rendszert nem amatőrök dolgozták ki, ahogy a kampányt sem, és ha egyszer elkészült, akkor az működni fog. Működött. Ebben a szisztémában nem nyerhetett senki más, csak a Fidesz. Voltak ugyan bizonytalanságok: bejut-e az LMP, erősödik-e a Jobbik, nyer-e a kormányváltók jelöltje Miskolcon, de a végeredmény, a kétharmad bele volt írva a törvénybe, és be is teljesedett.

A Fidesz úgy nyerte meg simán a választást, hogy gyakorlatilag egyetlen ígéretét sem teljesítette, kétségtelen viszont, hogy számtalan gesztust tett a magyar nép felé, rezsit csökkentett, devizahiteleseket segített, Horthyt rehabilitált, szegényellenes intézkedéseket hozott, állampolgárságot adott nemzettársainknak, 4-es metrót adott át, legyőzte Európát, szárnyat igézett a malacra.

A kormánypárt úgy kapott felhatalmazást a következő négy évre, hogy semmit sem ígért, mert szavazói pontosan tudják, mit várhatnak tőle: megint legyőzzük Európát, tovább csökken a rezsi, Horthy terek és utcák lesznek az országban, szegényeket nem látni majd sehol, és sok pénzt kapunk orosz barátainktól, hogy atomerőművet bővíthessünk.

Aki pedig megfelelően szavaz, kampányol és tapsol, kaphat trafikot, nemzeti italboltot, esetleg földet, nyerhet közbeszerzést (konzorciumban a Közgéppel, mert mégiscsak ott van a szaktudás). Belátható, kiszámítható életpálya a fideszes életpálya, mindenki tudja, hogy mit kell tennie, és mit kap érte cserébe, nincsenek zökkenők, meglepetések, mindenkinek megvan az ára, és azt meg is kapja. Aki pedig nem fideszes, az bizony nem is magyar.

Kár ezen szépíteni: aki a hazát egyedül képviselő párt ellen szavaz, az a hazája ellen szavaz. Aki pedig a hazája ellen szavaz, az miért is részesülne a haza által nyújtott áldásokból?! Ne csináljunk már Magyarországból vándorcirkuszt!

A következő négy év nagy kérdése lesz, hogyan lehetne az olyan torzulásokat kijavítani, mint a budapesti bukták, illetve egyes vidéki nagyvárosok elveszített körzetei. Mindenekelőtt érdemes ezeket a kerületeket megbüntetni, elvenni tőlük a tömegközlekedést, esetleg gázt, villanyt, ivóvizet, aztán majd megtanulják, hogyan kell szavazni legközelebb. Érdemes elgondolkodni a különadók kivetésén: a komcsikra szavaztatok, kis barátaim, akkor tartsatok fenn saját rendőrséget, mert rendes magyar rendőr szocialista körzetekben nem intézkedik. Lehetne itt veszélyes hulladékot tartani, de az életveszélyesnek nyilvánítás sem túl elrugaszkodott lépés, elvégre miért is ne lenne egy körzet életveszélyes, ahol a kommunisták győzni tudtak? Ezt követően le lehet bontani a vérbe, majd jöhet a helyére a Pasa Park II., Pasa Park III.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban már felmerült, hogy a szemét baloldaliaknak ugyanannyival csökkent a rezsijük, mint a rendes, nemzeti gondolkodású embereknek. Ezzel is lehetne kezdeni valamit, elvégre a lista most végre aktualizálva áll Kubatov Gábor rendelkezésére, csak a mérőórákat kell kicserélni a megfelelő családoknál, és máris helyreáll a magyar nép igazságérzete.

2018-ra majd mindenki megtanulja, hogy az egyharmad szekerét tolni nemzetellenes döntés, és vagy húzzon el Bécsbe cukrászdát nyitni, vagy csatlakozzon a Békemenethez, mert az ellenzék nem lehet ellenzékben.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/14  •  VII. 2. – VII. 15.
Para-Kovács Imre: Az én hazám nem lehet ellenzékben. Kormányon sem, mert a haza nem a NER. A haza önök és én! Váncsa István: Be akarták tiltani, de nem sikerült, nem azért, mert elkúrták, hanem mert a földindulás nem betiltható! Smuzewitz Ilona: Ha még néhány napig megy a kampány, kb. négyszáz millió magyar ember és nő szavazott volna a Voks2025-ön! Farkasházy Tivadar: A világon az ausztrál kormányfőnek lehet a legtöbb birkája. Utána Orbán jön a sorban. Havas Henrik megtudta, hogy Szijjártó portyázói szerzik be a Xanaxot a Karmelita számára, nem olcsó közvetítőkön keresztül Nagy Bandó András: Üzenetek a melegvagyok.hu oldalról • Dési János: Pride-történet 1908-tól napjainkig Selmeczi Tibor: Mészáros nem is zebrát akart venni, hanem fekvőrendőrt, csak nem jutott eszébe a szó Lendvai Ildikó: Orbán szerint civilizált ország vagyunk? Eddig ez nem tűnt fel! Verebes István receptje valóságrealityhez: hogyishívják, izémizé és mittudomén Demszky Gábor a szovjet katonák disznótartási fortélyairól A Heti Kamu megtudta: Lázár megszüntette a késéseket, leszereltette a vasútállomások óráinak mutatóit
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.